Elérkezett a dekadens Orbán-rendszer korszaka
Épp ezért veszélyesebb, mint valaha.
Az Orbán-rendszer dekadens szakaszba lépett – és épp ezért veszélyesebb, mint valaha. Persze várjuk ki, hogy kire, mikor és hogyan kezdik el alkalmazni a Lex Poloskát / Nagytakarítást / Lánczit, ha egyáltalán. De az egyre világosabb számomra, hogy egy dinamizmusát, politikai spritualitását, megújulnivaló képességét és a nép többségével való viszonyát totálisan elveszített Fideszt látunk. A dekadenciát, mint politikai és társadalmi jelzőt itt most nem csak az elképesztő vagyonosodás és morális züllés értelmében használom, bár természetesen ez is megállja a helyét az Orbán-rendszer esetében, hanem sokkal inkább abban a keretben, melyet Ross Douthat, a New York Times konzervatív publicistája alkalmazott Amerikára és a nyugati világra, 2020-as könyvében.
Bár össztársadalmi vagy civilizációs szinten talán éppen egy olyan átmenetet élünk, amely Douthat elemzésén túlmutat, a magyarországi politikai rendszer megértésében, elviselésében, megváltoztatásában egyaránt hasznos fogodzót nyújt a dekadencia fogalma.
Miből látni, hogy az Orbán-rendszer dekadens szakaszát éljük?
A társadalmi dekadencia számos objektív jellemzőjét magán hordozza az Orbán-rendszer, ezek közül kettőt emelek ki.
Az egyik legfontosabb jellemző a dekadencia objektív leírásában a gazdasági dinamizmus hiánya. Az Orbán-rendszer talán legfontosabb alkuja volt a gazdasági növekedés biztosítása és az egyéni relatív jóléti helyzetértékelések javulása. A 2022-es kormányzati ciklusban ez megtört. 2025 jó hírek helyett egy gazdasági “merűlőrajttal” indult, fogalmazott Lakner Zoltán a Telexen. A lesújtó gazdasági számok mögött a fogyasztásukat visszafogó, bizonytalan, aggodó emberek, küszküdő vállalkozások vannak.
Hasonlóan számszerűsíthető tényező, ráadásul egy olyan adat, amely a Fideszt saját elmondása szerint is mélyen foglalkoztatja, a születésszámok helyzete. Nagyon sok gondolatot, pénzt és policy-t próbáltak tenni ebbe, de csak nem fordult meg a demográfiai tendencia Magyarországon, sőt, rosszabbnál-rosszabb születésszámű éves adatokról jönnek a hírek. A Fidesz demográfiai politikája megbukott.
És akkor innentől belépünk a szubjektívebb elemzési keretek közé.
A dekadens rendszerek árulkodó jele az innováció hiánya. Márpedig az Orbán-rendszer láthatóan totálisan elveszítette az innovációs képességét. Míg korábban kormányról is egy ellenzéki erő virulenciájával szervezték a Békemeneteket és hozták külföldi tanácsadók útján vagy hazai fejlesztésként az újabb és újabb politikai és kommunikációs eszközöket, mostanra a rendszer megcsontosodott.
Félreértés ne essék, ez jelenti azt is, hogy az eddig kiépített eszköztáruk hatékonyabb mint valaha. A társadalom letapogatása, befolyásolása, megfélemlítése és hiszterizálása — mindebben veszélyesebbek mint valaha. De eszköztáruk eszkalációs szintjében erősödik, lényegi újdonságot nem mutat. És főként az önnön támogatásuk felmutatására szolgáló eszköztáruk az, ami mára kiürült. Nem tudnának százezreket utcára vinni ma és már nem is fognak tudni maguk mellett.
Hasonlóan mutatja hanyatlásukat és alkotó energiáik totális kifulladását az, ahogyan visszanyúlnak támadásaikban a már kipróbált célpontokhoz. Erőltetik a törésvonalakat, melyeket 10+ éve megteremtettek. Súlyosabb és durvább a fenyegetés. Egzisztenciális. De látjuk, hogy a célpontok köre hasonló, mint korábban. Támadták már a 444-et, Pottyondyt, stb, éppen vádat emeltek a 24.hu tulaja ellen. A melegközösség jogai konkrétan és súlyosan korlátozva vannak. Most elvennék a gyülekezési jogot, korábban összemosták a pedofíliát és a homoszexualitást, stb. Nem mentegetem egy percig sem. Brutális és elfogadhatatlanok a sajtó, kisebbségek vagy mindannyiunk jogai ellen a lépések. Azonban lényegében nem újak a célpontok. Ha eszközökben tudnak is eszkalálni, úgy tűnik most, hogy célpontokban nem tudnak mit kitalálni.
Tudatipari képességeik is korlátozottak. A média és a nyilvánosság talán közéletünk legdinamikusabb része. A Fidesz pedig láthatóan megőrül attól, hogy nem tud a Youtube-on vagy a Tiktokon olyan sikereket felmutatni mint a globális újjobboldal. Az a felforgató energia, ami Trumpék körül van, és amelyhez hasonló övezte Orbánékat is, amelyet tudatosan építettek is persze, ez mostanra közel sincs. Ők az establishment, a magyar internet jórésze pedig ellenkulturális.
Hasonlóképp mutatják a spirituális válság tüneteit, mely szintén a dekadens állapot sajátja. Legalapvetőbb törzsi történeteiket árulják el, sorra, napról-napra. A határokon átívelő magyar nép képviseletét, a békét, a plebejusságot a lenéző elittel szemben, stb. Mostanra lelki igazsága nem maradt Orbán rendszerének. Újat alkotni pedig láthatóan képtelenek.
Végezetül: a dekadens rendszerek sajátságossága a jövőkép hiánya, és főként a jövővel kapcsolatos optimizmus hiánya. A Fidesz egyik erőssége volt az, hogy ambíciót, perspektívát tudott mutatni. Volt ajánlata legalábbis. Most mi sugárzik minden pórusukból? A ragaszkodás a status quo-hoz. Mások támadnak, ők pedig próbálják megőrizni ami van. Fel sem merül a részükről, hogy több, jobb, izgalmasabb, szebb legyen a hazánk. Csak ne legyen rosszabb, csak ne legyen háború. A fideszes program elvesztette aspirációs jellegét.
Ezeket a dekadencia-tüneteket nem most lehet látni az Orbán-rendszeren először, nem is mondok semmi újat. Mégis az elmúlt hetekben a kormány lépéseinek, kommunikációjának, hangulatának és politikai cselekvéseinek összessége (illetve bizonyos lépések hiánya) együtt éreztette azt velem, hogy legalább egy átmenetileg használható új fogalmi keretet kell találjak, mert valami más történik. Olyan arcát látjuk Orbánéknak, amit már részben megannyiszor, de így mint most, még valójában nem.
„A régi múlófélben van, az új még nem tud megszületni…” - Antonio Gramsci
Az orbáni dekadencia nem jelenti, hogy önmagától össze fog omlani a Fidesz rendszere. Épp ellenkezőleg. Mindebből a hatalomhoz és a meglévő, kifulladt rendhez való erősebb és agresszívabb ragaszkodás következik.
Ha igaz mindaz, amit évek óta annyian megírtak, amit nap mint nap érzünk, hogy ez itt nem egy kedves kis polgári demokrácia, akkor a következő hónapok súlyosak, fárasztóak, ijesztőek és hiszterizált hangulatúak lesznek.
Választások lesznek. Így vagy úgy.
Ezt, ami most van, hogy egy karizmatikus vezető vezet egy ellenzéki domináns pártot, ezt még nem próbáltuk ki Orbán ellen. Nem lépnének olyanokat mint most, ha nem éreznék a levegőben, hogy benne van, hogy itt a vége.
Douthat elemzése szerint, dekadens társadalmi korszakok végét vagy egyfajta reneszánsz megújulás, vagy krízisek, katasztrófák tudják elhozni. A dekadens Orbán-rendszer végét még mindig leginkább a következő választásokon lehet elérni. Ehhez munka, erőforrások és higgadtság kell. Akármilyen nehéz is ezt érzelmileg most megvalósítani. Akármilyen nehéz is most a politikai képzeletünket kitágítani az Orbán-rendszer utánra.
Ez is talán egy olyan jelenség, ami hasonlítható (vagy akár összefüggésbe is hozható) a közepes fejlettség csapdájával (amikor egy ország gazdasága nem az innovációra, erőforrásterítésre, humánerőforrásra alapozott, hanem "tőkebecsalogatásra" és alacsony hozzáadott értékű termelésre- ez működik egy darabig, de a végén szükségszerűen van egy áttörhetetlen fejlődési korlátja). Onnan is csak úgy lehetne kijönni, hogy visszamennek a nulla kilométerig és teljesen új stratégiával indulnak újra. Olyan fura, mert a jelenlegi Tisza előretörésben ha valami összezavarná az országot és a szavazókat, az szerintem egy váratlan orbáni "pozitivista" fordulat lenne. Egy ilyen nagy kebléreölelés meg nemzetegységestítő szeretetszólamos újszerű politika. (Elképzelem, ahogy kiáll szivárványos sálban, és azt mondja: figyeljetek, meggondoltam magam :)).) De valóban, ahogy írod is, az orbáni politika nem egy gyurmázható, újralakítható valami, hanem inkább ilyen kiöntőformába kötött beton. Ráadásul groteszk módon, a fiatalabb politikusai sem tűnnek fiatalos értelemben dinamikusnak, hanem inkább ilyen hiperaktív, agresszív nyugdíjasoknak.
A nagy részével egyetértettem, ami szerintem fogható téma, az a legutolsó tünet, a jövőkép (mondhatni ígéret) hiánya, ebben inkább azt tartom igaznak az Orbán-rendszerre, amit Timothy Snyder írt A szabadság felszámolása (The Road to Unfreedom) című könyvében a Putyin-rendszerről, amiben központi elemek a dicső múlt, az ezt külső, ellenséges erővel megbolygató új helyzet, az igény a régi állapotok restaurálására, és amit itt kiemelnék, az nyilván az örökös fenyegetettség; az, hogy a gonosz erők folyamatosan készen állnak újra megbuktatni a mi szeretett hazánkat. Szerintem Orbánék legalább az utóbbi két választást nyerték úgy, hogy a tétet az égig emelték, nagyjából élet és halál kérdéseként jelölték meg, emlékszem, már 2018-ban is azt beszéltük otthon, hogy ha ennek a döntésnek ilyen tétje van, akkor már nem vagyunk messze attól, hogy nem is lenne szabad megadni a "katasztrófa" esélyét...
Engem azért továbbra is aggaszt, hogy a NER továbbra is teljhatalommal robog tovább, és ugyan érezhető a hanyatlás, de összeomlás egyáltalán nem, és nem tudok elmenni amellett, hogy megint "stratégiai nyugalomra" kárhoztatjuk magunkat, miközben rengeteg ember mind a mai napig támogatja ennek az úgynevezett rendnek a fennállását. Egyre kevésbé érzem úgy, hogy nekem ezekkel az emberekkel bármi dolgom lenne, nem tudom magamra erőszakolni, hogy érdekelne a véleményük bármilyen módon, nincsenek meg azok a közös értékek, amik mentén fel lehetne építeni legalább egy diskurzust.