Kezdő vagy kisebb elérésű tartalomgyártóként az egyik legbiztosabb útja nagyobb közönség elérésnek (jelenleg) az, ha “beefelsz”, vagyis konfliktusba kerülsz, vitába kezdesz egy lehetőleg nálad ismertebb szereplővel. Persze ezeknek a tartalmaknak van őszinte, jóhiszemű példája is, de nem kis része tiszta “rage bait”, melynek lényege, hogy annyira kiakasztod a nézőket, vagy a konfliktus túloldalára pozícionált szereplőt, hogy muszáj legyen foglalkozni veled. Egyébként nem csak feltörekvő videósok vagy véleményszerzők használják ezt a taktikát, a nyilvánosság minden szereplője figyelemből él, szóval folyamatosan ki vagyunk téve annak, hogy irányítani, manipulálni próbálják a figyelmünk, a gondolataink, érzéseink. Ezt egyre többen tudatosan is kezelik, nem véletlenül lett a 2025-ös év szava az Oxford kiadónál pont a rage bait, ami egyszerre leírja de minősíti is ezt a működésmódot.
Bár a saját platformjaimat tekintve maximum egy wannabe vasárnapos tartalomgyártó vagyok a szcénában1, mivel szereplőként megjelenek nagyobb elérésű csatornákon is, ezért évek óta történnek ezek az eléggé egyoldalú rage baitelős beefek velem is. A magyar közéleti YouTube niche részeiben ment a konspiráció arról, amikor eljöttem a Vétóból, hogy valahogyan ez kapituláció volt a Fidesz irányába (lol), felmerül rendszeresen, hogy túlságosan tiszás vagyok, voltam már elnyomó reakciós fehérfeminista, de hiperwoke is. A legutóbbi ilyen műfajú tartalomban a szexiparról van szó és “anyáskodó”2 lett a jelzőm. Ugyan erre se szeretnék a YouTube hiszterizált és fölényeskedő nyelvezetén reagálni — pedig nyilván nem lenne nehéz és lehetne abban a hangnemben folytatni, ahogy ez a videó született, például, hogy “láthatóan azt se tudod mi a különbség a legalizáció és a dekriminalizáció között, vagy ami még károsabb, szándékosan kevered őket, de közben elvárod, hogy komolyan legyen véve amit mondasz”, stb. —, de arra kiváló lehetőséget ad, hogy közösen gondolkodjunk tovább arról, miként beszélgetünk a nyilvánosságban jóról, rosszról, egyáltalán egymással és egymásról, ha bonyolultabb közéleti témákról van szó.
Miért és hogyan működik a véleményformálás?
Én például imádom a véleményműfajokat, erről sokat is szoktam beszélni, hogy milyen jó lenne nem lenézni más zsurnalisztikai műfajokhoz képest, hogy milyen közösségi (politikai) és esztétikai funkciói lehetnek egy jó véleménycikknek, publicisztikának, kritikának, azt tényleg nehéz felülbecsülni. Azonban, azzal együtt, hogy a valóban minőségi véleményújságírás ritka (az objektívebb műfajokhoz képest),, kitermelődött az újmédiában egy elképesztő széles spektruma pontosan ezeknek a tartalmaknak. A művészeti kritikák, a reakcióvideók a végtelen mennyiségű podcast, mind ennek a médiauniverzumnak a részei, akkor is ha ‘tartalomnak’ és nem újságírói produktumnak tekintjük őket. Ezzel együtt pedig ennek a világnak megvannak a saját nyelvjátékai, szabályai, figyelemgazdasági mechanizmusai. Ezek közül az egyik legkárosabb szerintem a véleménytartalmak igazságosztásként való retorikai előadása.3
Most arra nem vállalkoznék, hogy rájöjjek, előbb alakult-e ki a nézői igény vagy a tartalomkészítők alakították már így az ízlést, hogy ilyen kiosztós tartalmak szülessenek, ahol az adja az élvezetet, hogy én egyetértek a megformálójával, vagy épp nem kedvelem, aki a célpontja — de a jelenség maga létezik, és számomra mindig érdekes személyesen is érintetté válni benne, egyszerűen azért, mert teljesen idegen attól, ahogyan én megközelítek egy közéleti véleményt. Egyszerűen nem az a legfontosabb kérdés a számomra, hogy azzal, aki megosztja a véleményét (kritikáját, stb.) azzal én személyesen egyetértek-e, vagy az elmondottak egyeznek-e az én gondolataimmal, ezért a legtöbbször nem is azzal a szemmel-füllel olvasok vagy nézek tartalmakat, hogy keressem a jeleit az egyetértésnek, vagy ha nem értek egyet, akkor rögtön a hibákat. (Nem láttam még olyat aki megváltoztatta a véleményét csak azért mert valaki szembesítette az érvelési hibáival, olyat viszont már igen, aki megerősödött bennük a kioktatástól). Sokkal tanulságosabb tud lenni egy olyan vélemény a számomra, ami ügyetlenül van kifejezve, vagy teljesen idegen a sajátomtól, főként, ha nem egyértelmű érdekstruktúra áll mögötte (i.e. vagyis ha nem propaganda), mert az az érdekes, hogy valaki éppen ezt gondolja, vagy akár többen is persze. E tekintetben a számomra legbosszantóbb vélemények a legérdekesebbek is a számomra.
Miért érdekes ahogyan a véleményeimre reagálnak sokszor?
Ez a helyzet áll fönn a szexipar kérdésében is, amivel ugyan már sokkal kevesebbet foglalkozom mint fiatalon érdekeltek ezek a feminista kérdések, de azért néhányszor belefutottam meg sikerült ezzel kiakasztani az interneten többeket.
Ezt a hírlevelet csak az olvasóknak és az előfizetőknek köszönhetően tudom készíteni, és emiatt tudok szuverén elemzőként is dolgozni a magyar nyilvánosságban. Ezért arra kérlek, ha valamilyen értéket adnak neked a tartalmaim, akkor iratkozz föl, ha pedig szeretnéd, hogy folytassam, akkor támogass előfizetéssel!
Itt tudod elolvasni miért van előfizetés és mivel jár.
