A szerelem vak, az emberiség hanyatlik.
De legalább a nők szabadabbak és gazdagabbak.
A tárkereső valóságshowk új, netflixes generációja 2020-ban robbant be a Love is Blind és Too Hot to Handle műsorokkal. Ezek egyaránt az őszinte, autentikus, valódi kapcsolatok megtalálásának vagy kialakításának céljával hirdették önmagukat, és a nélkülözhetetlen figyelemgazdasági erőforrások mellett (pl. drámázó, vitatkozó, hazug, felszínes emberek) ténylegesen olyan szabályokkal és narratívákkal dolgoznak, melyekből, különösen a Love is Blind esetében, inkább az átélhető, normális, őszinte szereplők tudnak jól kijönni a műsor végére. Öt év és számtalan epizód elteltével ezek a műsorok, melyek a nézők autentikusságra való vágyát használták üzemanyagként, már nem csak tükrei a társadalmunk párkapcsolati működéseinek, de alakítóivá is váltak. Bár idehaza az Orbán-rendszer pro-natalista, házasság- és családpárti politikája és kulturális ajánlata uralja a témában megjelenő álláspontokat (támogatói és kritikusi oldalon egyaránt), a nemek hatalmi, hétköznapi és romantikus viszonyainak radikális átalakulása ezen a törésvonalon túlmutató vitákat sürget.
Karácsonyig a hírlevelemre és plusz tartalmaimra szóló éves előfizetéseket 20% kedvezménnyel, a havi előfizetéseket 15% kedvezménnyel érheted el. Illetve van lehetőség előfizetés ajándékozásra is. Mindezeket az alábbi gombokkal találod meg.
Ha érdekel miért van és mivel jár az előfizetés, itt tudod elolvasni. Köszönöm az egész éves támogatásotokat, és alig várom a sok közös jövő évi gondolkodást és elemzést!
A Love is Blind eredeti, amerikai sorozatának immáron a 9. évada futott végig, de megtalálható valamilyen helyi változata a műsornak az összes kontinensen. Az alaphelyzet közös: szingli emberek beszélgetnek nagyjából 10 napon keresztül, úgy hogy egymástól egy fal választja el őket a stúdióban. Itt (sajnos) a fal nem indul meg drámaian, mint anno a Balázs Show adásaiban, de abban az esetben, ha egy pár eljegyzi egymást, akkor találkozhatnak, és egy néhány hetes idősávba besűrített jegyes időszak után vagy megházasodnak, vagy szakítanak (esetleg csak együtt maradnak és járnak még egy ideig, de ez kevéssé jellemző). Ez alapján a rövid leírás alapján is látszik szerintem, szaftos és totálisan reality műsorról van szó, azonban erős verbális, ha úgy tetszik, intellektualizáló hangsúllyal.1
A verbalitás dominanciája miatt ezek az újgenerációs társkeresők szerintem fontos funkciót töltöttek, töltenek be a poszt-Covid korban, ahol folyamatosan a személyes kapcsolatok csökkenését mérik a kutatók, ugyanis, ezeken a műsorokon keresztül (minden felvethető, káros hatásuk mellett) az ismerkedés, a beszélgetés, a romantika (bizonyos típusú) nyelvét is elsajátíthatják a nézők. Vagy legalábbis mintákat láthatnak, jól, rosszul, valahogyan működő kommunikációs stratégiákra az ismerkedés és a korai párkapcsolati konfliktusok szakaszában.
Az évadok során egészen jól tapintható a műsor kontextusát adó amerikai kulturális, politikai-gazdasági kontextus változása, polarizálódása. Ha valaki nekivág az elmúlt öt évben leadott kilenc évadnak, akkor érdemes megfigyelnie, hogyan válik egyre erősebb szemponttá, és hangsúlyos különösen a választási években rögzített évadokban2 , a potenciális partnerek politikai elköteleződése, vagy tágabban értve, a világnézete.
Természetesen elképzelhető, hogy korábbi évadokban is hasonlóan sokat beszéltek ilyen kérdésekről a résztvevők, csak a vágóasztalon kiszerkesztették, de abban az esetben is ha erről van szó, akkor is említésre és elemzésre méltó a változás a műsor tartalmában: érdekesebb és fontosabb lett a politika, még egy párkereső reality-ben, a figyelemgazdaság csúcsra járatott termékében is.
Mi történik a a politikában és a gazdaságban, ami lecsapódik a kapcsolatainkban?
Bár, megint csak, idehaza a nők politikai érdeklődésének, részvételének (vélt) hiányossága inkább a téma, Amerikában egyes felmérések szerint a Gen-Z nők már inkább hajlamosak foglalkozni közélettel, vagy az éppen a nyilvánosságban kiemelt politikai és gazdasági témákkal, mint férfi kortársaik. Sőt, számos cikk született arról is, hogy (bizonyos) fejlett országokban a fiatal nők progresszív irányba tolódásának tudható be a Gen-Z-n belüli politikai polarizálódása is. (Erről és a Gen-Z más politikai természetű jellemzőiről a Pap Szilárd és Feledy Botond által készített Birodalom c. podcast friss adásában részletesen hallhattok.)
Ezek a tendenciák érzékletesen voltak jelen már a Love is Blind 8. évadában is, ahol több esetben a politikai témákat inkább kerülni próbáló, érezhetően konzervatívabb, vallásos férfiak végül nem tudtak megházasodni a progresszívebb jegyesükkel. Az egyik esetben egy melegjogok és a Black Lives Matter mozgalom iránt elkötelezett (Minneapolisban zajlott az évad ráadásul) fehér zilleniál nő hagyta ott a témákat kerülő, aktívan gyülekezetbe járó párját, a másik esetben pedig szintén a vallás, az abortusz és a fekete identitáspolitika kérdése vert éket (több más tényező között) egy fekete pár közé. Az egész évadban végül egyetlen házasság született.3
A kilencedik szezonban, először (!) egyetlen pár sem mondott igent. Öt pár lépett tovább a jegyes időszakba, és ezek közül 3 esetében aztán a nők mondtak nemet a kapcsolatra. Megkímélnék mindenkit attól, hogy végigelemezzük melyik pár esetében pontosan mi történt, úgyhogy kérlek higgyétek el nekem: mindhárom esetben a nők életstílusbeli elvárásai, és azon kiérezhető feltételezése volt a döntés mögött, hogy majd találnak valaki “jobb partit”, vagy akár az egyedüllét is jobb, mint “beérni” a műsorbeli párjukkal. Ez pedig a nők és a férfiak helyzetében, életstílusában, vágyaiban, stb. való változások egy másik részére mutat rá: a nők fokozódó anyagi és reproduktív autonómiájára.
Míg az emberi történelem jórészében a gyermekek kihordása, megszülése és nevelése volt a nők számára az egyik legnagyobb életüket veszélyeztető kockázat, illetve populáció fenntartási feladat, mára a világon, néhány fontos, elsősorban afrikai, kivételtől eltekintve, a reprodukciós szint alá esett a gyermekvállalási statisztika, vagy ha még nem, akkor gyorsütemben úton van efelé. És akkor még nem is beszéltünk a nővekvő, férfiak nemzőképességéhez egyaránt köthető, termékenységi krízisről.
Egyes elemzők már az emberiség végének, kihalásának esélyeit latolgatják, de legalábbis a meglévő gazdasági és politikai rendszereink fenntarthatósága kapcsán komoly kérdéseket vet föl társadalmaink lélekszámának rohamos csökkenése. Az pedig, hogy milyen válaszokat adunk, egyáltalán azt képzeljük-e, mint a Fidesz, hogy ez a tendencia megváltoztatható a nők/családok anyagi ösztönzésével, vagy inkább a migrációval próbáljuk elodázni a saját országunkban a demográfiai krízishatások lecsapódását, az önmagában, talán az egyik legfontosabb, politikai küzdelem lesz a következő évtizedekben. És méginkább miután a Föld emberi népessége csökkenni kezd, ami bizony még az én életem alatt bekövetkezik.
További friss tartalmaim
A héten megjelent egy újabb videóm, amiben politikaelmélet, politika és gazdaság területéről ajánlok könyveket, ha esetleg téli kuckózáshoz vagy ajándékhoz kerestek non-fiction inspirációt, ajánlom szeretettel.
Itt pedig egy lejátszási listában összeszedtem az eddigi Jólvanezígyes adásaimat, ha egy kis szórakoztató tartalomra vágytok a sötét téli napokon, akkor pedig ezeket ajánlom.
Korábbi nőket, férfiakat és a kapcsolatainkat érintő videóm pedig itt elérhető:
Ez egyébként valamennyire jellemző a Too Hot to Handle adásaira is, melynek premisszája, hogy egy csapat szexi embert átvernek és egy testiségben bővelkedő párkereső-reality helyett egy olyan műsorban találják magukat, ahol a fizikai kontaktus tiltott. Erről azonban most nem írok bővebben, mert bevallom, az első, vagy második évad után már számomra (is) nézhetetlen volt, és nem követtem annyira a formátum evolúcióját.
Publikáció előtt 10-15 hónappal veszik fel nagyjából a részeket, a nyolcadik évadról tudható, hogy a 2024-es amerikai elnöki előválasztási kampány alatt készült. “Production of season eight took place in early 2024 while primaries were still underway for the presidential election. During the pods, participants brought up topics like sexuality, the murder of George Floyd, Black Lives Matter, voting and religion.” mprnews.com
Egy kölcsönösen keresztény-konzervatív alapokon élő pár esetében.
Ez nagyon érdekes volt, köszi!
Hogy mondjam, szerintem ez az a pont, ahol érdemes arra reflektálni, azzal foglalkozni, hogy egyébként az incel ideológiáknak milyen valóságalapja van.
Ami talán az incel gondolkodásmódon túl is mutat, mindenesetre szerintem leíró módon muszáj vele foglalkozni, nem lehet valami boomer/konzervatív/bigott/hurr-durr patriarchátus dologként átlépni rajta, az az, hogy egyáltalán az a társadalmi modell, ami már kvázi meghaladta az állati ösztönvilágot és a sokszor patriarcha (van ilyen szó?), férfi-női kapcsolatokat és reprodukciót etikai-normatív alapon szabályozó rendszert, az egyáltalán reproduktív-e. Minden lealacsonyodás (vagy éppen felmagasztalás) nélkül azt mondom, ahol a reprodukciós ráta egyáltalán eléri a fajfenntartás szintjét, az ennek a két kategóriának valamilyen keverékét tartalmazza. Ezzel a kérdéskörrel akkor is érdemes foglalkozni, ha egyébként az emberiség finoman szólva sem áll a kihalás szélén, és ha népcsoportokkal, kisebb közösségekkel is törődünk, akkor csak több okunk van gondolkozni a jelenségen.
Az előző pont olyan, hogy szerintem férfiakra hasonló mértékben lehet érvényes, mint nőkre, mindenesetre nincs egy bináris különbség. Ami ezzel szemben már kimondottan az incel témakör, az az, hogy olybá tűnik, a férfiak általánosságban eltökéltebbek és küszködőbbek lennének egy párkapcsolat érdekében, mint a nők, és ez a Pareto-ízű "a nők 80 százaléka a férfiak 20 százalékát akarja" mondás. Ez a kettő igazából összefügg, illetve az első inkább egy hallgatólagos igazság, amit én tettem hozzá, viszont ez a cikk is azt sugallja, hogy a nők igényesebbek vagy válogatósabbak, kinek melyik szó tetszik. Lehet, hogy ez azt jelenti, hogy a férfiaknak egész egyszerűen erősebb versenyhelyzetet kell kiállniuk? Hát az könnyen meglehet, viszont az incel gondolkodásmód ezt már kényszeresen félreérti, valami olyan módon, mint amikor azt magyarázta a Megasztárban a csávó, hogy [azért esett ki, mert nem hadonászott elég jól a kezével](https://www.youtube.com/watch?v=zX0rf3ZDR5Q&list=RDzX0rf3ZDR5Q). Az ő agyukban a hiba mindig kívül van, mindig más a hibás, megverte őket a természet, fel sem tűnik nekik, hogy a hiányosságaik nem ott vannak, ahol keresik...
Amit viszont én nem látok, és itt vissza is kanyarodnék az első ponthoz, az a rengeteg férfi, aki felzárkózik a nők elvárásaihoz. Hogy ez macsóság ("nekem nő ne diktáljon"), egyfajta önazonossághoz való ragaszkodás, vagy szimplán valami kisebb ellenállás felé való kihátrálás, avagy lehet, hogy a férfiak jobban akarnak párkapcsolatot, de milyet, és pláne milyen áron. Kell sajnálni a "magányos férfiakat"? Nem vagyok benne biztos. Akármekkora közhely, de valószínűleg inkább az emberi kapcsolatok általános erózióját kell sajnálni - könnyen lehet, hogy ez előbb állítja a feje tetejére az emberiséget, mint a reprodukciós válság.