A politikai gondolkodás szerepe a kampányban
Tarr Zoltántól az Orbán-rendszer elemzésén át az eszmék és a kormányzóképesség kapcsolatáig.
Ahogy beindult az őszi politikai évad elindult a folyamatos elemzési és politikai take-gyár is. Újabban magam is gyakrabban részt veszek ebben és el is kezdtem érezni a tüneteit annak, hogy a fejemben még igazként hangzó mondatok, mire kimondom blőd általánosításokként landolnak, másrészt pedig, hogy miként vesztik el igazságerejüket korábbi megállapítások a politikai helyzet változásával. Szellemileg kihívás (nekem legalábbis) egy annyira dinamikus, élő folyamatról, mint egy kampány úgy beszélni, hogy az pár hét vagy hónap elteltével se legyen teljesen kínos.
Ebben a hírlevélben az egyik ilyen kontextusfüggő megállapítás segítségével kifejtem, hogy miért gondolom, hogy a kampányban zajló terepmunka elsőbbsége mellett a Tiszának több elméletre, politikai gondolatra is szüksége lehet a választási győzelemhez. Nem azért mert erre kortól és helytől függetlenül mindig szükség van, hanem azért mert ez a választás az Orbán-rendszerben fog lezajlani.
Szeptember végéig 15% kedvezménnyel tudsz előfizetni a hírlevélre és az ezzel járó plusz tartalmakra és eseményekre. Ha korábban előfizettél havi rendszerességgel, akkor is nyugodtan állítsd át erre a kedvezményesre. A legjobb neked és nekem is az éves, így kevesebb tranzakciós díjat vesz le a pénzügyi szolgáltató, neked pedig még olcsóbb az egész. Ha pedig érdekel miért van előfizetés és mi jár vele, akkor ide kattints.
Egy érem két oldala
Hasonló gyakorisággal hallhatjuk különböző szereplőktől, hogy “Nem kellenek / túlságosan kockázatosak a konkrét ajánlatok a Tisza részéről” és azt is, hogy “túl keveset beszél kormányzati konkrétumokról Magyar Péter.” Ez a két megállapítás ugyanannak a jelenségnek a két oldala, két egyébként erősen érzésalapú értékítéletnek a racionalizált, közéleti szalonképessé formált alakja. Mindenki érzi, hogy valami még hiányzik a tiszás kampányegyenletből, és politikai ítélőképessége vagy éppen vérmérséklete szerint azonosítja be annak jelentőségét, károsságát vagy hasznosságát.
Bár Magyar Pétert a munkatársai meggyőzték (ld. Gulyás Márton MP-interjúját Kötcsén), hogy egy különböző hosszúságokban elkészített részletes kormányzati programra van szükség, az én feltételezésem az, hogy valójában nem ez lesz az, ami kezeli a hiány érzését és kérdését. Akik a kockázatokat látják (szerintem) valójában nem a konkrétumokat félik, hanem a népszerűtlen mondásokat (mint mondjuk, amiket MZP tolt a munkanélküli-segély, vagy a háború kapcsán), akik pedig a szükségességet hangsúlyozzák, azok sem az eddigi konkrétumok részletes ismeretében igénylik a továbbiakat, hanem (szerintem) valami olyat akarnak hallani Magyar Pétertől, ami nekik kielégítő érték- vagy érdekalapon (az már egy másik kérdés, hogy ez valóban lehetséges-e).
De akkor mire van szükség?
A szeptember 8-i Partizán adásban Lakner Zoltánnal és Gulyás Mártonnal már beszélgettünk erről valamennyit de önmagában is megér szerintem pár percet, hogy pontosan mi is a helyzet most a Tisza terveivel a jövőre nézve, mi a helyzet az ideológiai és közpolitikai állítások terén a kihívó pártnál és mi köze mindennek az Orbán-rendszer által teremtett körülményekhez.
Akkor kezdtem el sejteni, hogy a politikai gondolatok (vagy ha jobban tetszik a vízió(k) területén van a válasz (legalábbis részben), amikor Tarr Zoltán etyeki mondatai kapcsán az elemzőkre és politikai újságírókra (de még Magyar Péterre is) kirótt szerep a különféle műsorokban körülbelül abban merült ki, hogy mondják meg hiba volt-e? És ha igen, mennyire fájhat ez a Tiszának? És nem arról beszéltek, miért is gondolja ezt és miért is mondja ezt a politikus? Mi a hiba — már ha az volt — eredője, hogyha feltételezzük, hogy az emberi gyöngeségen túl is lehetett oka? (Márpedig, tekintve, hogy a Tarr-féle mondatok lényegében már számos helyzetben elhangoztak a politika cselekvők és elemzők részéről is az elmúlt hónapokban, szerintem megengedhetjük ezt a feltételezést.)
Én azt sejtem, valójában a mondatok mögött azt lehet felismerni, amit korábban egyébként innovációként hozott be Magyar Péter az ellenzéki politikába, miszerint nyíltan beszélt rendszeresen a politikai gyakorlat taktikai megfontolásairól:
Így működik a propaganda / a Fidesz politikai gépezete / a Facebook algoritmus / vagy éppen a független nyilvánosság, és ezért így és így kommunikálunk, így választunk jelölteket, ezekre a helyekre megyünk kampányolni, és így tovább.
A Tisza más politikusai (jelenleg) közelében sincsenek MP politikai képességeinek, de mondjuk Kulja András ATV-s vitateljesítménye és Tarr Zoltán etyeki fórumos szereplése alapján láthatólag próbálják mintaként követni. Ezzel egy gond van, nincs meg az a történetük (korábbi fideszes bennfentesség), ami miatt különösebben érdekesek lennének a taktikáról való megfejtéseik, sem a karizmájuk amivel a kormányzásra készülő kihívó szerepében rejlő inherens ellentmondásokat (pl.: konfrontatív hangnem és nemzeti egyesítő üzenet) fel tudnák oldani.
Feltételes következtetés: A Magyarországról alkotott elképzelések megfogalmazása segíthetne abban, hogy saját perszónát és politikai jelenlétet tudjanak kialakítani a tiszás politikusok a maguk számára, ahelyett, hogy tartalmilag vagy hangulatilag Magyar Pétert próbálják utánozni.
Mielőtt félreérthető lenne: nem egy egyedi ajánlatot várok minden egyes Tiszás politikustól, hanem azt feltételezem, hogy a közösként elfogadott (vagy kiosztott) állítások, történetek, megfejtések a világról és benne a mi helyünkről és az éppen zajló választási harcról, segítene a kampánygépezetben résztvevő politikusokon.
Miért fontosabb (talán) az elmélet, amiatt, hogy Orbánékkal megy szembe a Tisza?
Az Orbán-rendszer közpolitikai működésének leírásában én a Körösényi András, Illés Gábor és Gyulai Attila által jegyzett Orbán-rezsim c. kötet fogalmaihoz és elemzéséhez szeretek nyúlni. Az ő értelmezésükben az orbáni közpolitika barkácsol, vagyis pragmatikusan rak egymás mellé olyan intézkedéseket, amelyek az ideológiai vizsgálat szempontjából össze-nem-illeszthetőek, vagy akár első ránézésre egymással is ellentmondásban állnak. És ahhoz, hogy ezeket az ellentmondásokat a politikai gyakorlat szintjén összerendezzék eszmék (politikai gondolatok) széles tárházát mozgósítják, az elvontság különböző szintjein.
A Tisza javaslatai az 1. és a 2. szinten már meg-megfogalmazódnak, és egyébként sok szempontból le is képezik az orbáni politikai logikát. A Tiszát sem lehet igazán egyértelműen besorolni jobb vagy baloldalra, közpolitikai intézkedés-javaslataikban szociális, zöld, piacpárti és “minden ami jó volt a Fidesz alatt” típusú keveréket találunk. Bár itt kormányzati közpolitikai logikáról nem, de egyfajta barkácsolásról, a kampányüzenetek tekintetében már beszélhetünk.
Azonban a 2. szinten egy fontos különbség van kormánypárt és kihívója között. Erre mutatott rá a Tarr-mondatok (és Orbán kötcsei beszéde) körüli feszültség is.
Az, amit Orbán magabiztosan, vagy akár fenyegetően, a világ felfordulását kezelendő pragmatikus bármire készek vagyunk hangulatban tud előadni, nos, gyakorlatilag pont ugyanaz a gondolat a kihívó részéről egyszerű politikai számításnak, őszintétlen taktikázásnak hat.
Hiába hasonulna a gyakorlatiasságában és politikai hozzáállásában tehát a kihívó az Orbán-féle pragmatizmushoz, az inkább kérdéseket vet föl, mintsem bekeretezi és összeköti a konkrétabb intézkedési terveket. Ebben a tekintetben mindegy, hogy éppen a Tisza-szimpatizánsok győzködik egymást és másokat arról, hogy nem kell bővebb ajánlat, vagy pont hogy a kritikusok (és/vagy kimaradottak) hánytorgatják fel, hogy még többet kellene tudnunk a Tiszáról – a beszélgetés meddő és befelé forduló.
Jó kérdés, hogy van-e kiút ebből, hogy ez a permanens téma ne terhelje végig a Tisza kampányát. Én jelenleg 3 opciót látok, egyik sem kihívás vagy kockázat nélküli:
(1) a pragmatikusság (taktikusság) helyett egy következetesebb közpolitikai rendezőelv bevezetése;
(2) a Fidesz pragmatikusságának leleplezése, a Tisza által felüllicitálni Orbánékat ezen a téren;
(3) a politikai gondolkodás filozofikus szintjén feloldani a konkrétumok ellentmondásosságát;
Természetesen lehet több lehetőség még, ha van gondolatotok ezzel kapcsolatban, kíváncsian várom és beszélgessünk erről közösen, hagyj kommentet a poszt alatt ⬇️
Leginkább számomra a 3. szint kérdése izgalmas, mert ez az, ahol az Orbán-rendszernek erőteljes alternatíváját még nem láttuk. A Tisza horizontja, felvállaltan, elmondásuk szerint taktikai okokból, az áprilisi választásokig tart, utána pedig elsősorban meglevő intézményeink és rendszereink működését, működtetését ígéri (jelenleg). Egyes ügyekben megjelentek tágabb perspektívák, úgymint “az Orbán–Gyurcsány-korszak lezárása”, a demográfiai válság kezelése vagy éppen a nyugatos elköteleződés egyértelműsítése — ezek tekinthetőek a vízió megformálása felé tett lépéseknek, azonban közös logikára felfűzni nehéz volna őket.
A Tisza külpolitikai gondolkodásának hiányosságairól egyébként ajánlom
interjúját Csizmadia Ervinnel, és írását, mely a 2026-os kampányt geopolitikai keretbe helyezi.
Mit (nem) lehet szembeállítani a realizmussal?
Amennyiben egy Orbán Viktorra méretezett kihívás kíván maradni a Tisza — és ez pokolian nehéz politikai teljesítmény volt eddig is, és ennek megfelelően kell értékeljük ezután is —, akkor a politika eszmei részével is foglalkozni szükséges, mert ez az, ami a széttartó, töredezett, barkácsolt magyar kormányzatot az elmúlt másfél évtizedben egy személyen és az általa képviselt politikai gyakorlaton keresztül egyben tartotta. Orbán esetében a filozofikus eszmék szintjén a politika alapvető kérdéseit, és az ezekkel kapcsolatos nyers(nek beállított) realizmust1 találjuk.
“a rezsim közpolitikáinak legfontosabb meghatározója, (hogy) rendelkezik kváziideológiával, amelyet realizmusnak fogunk nevezni. Ezt a realizmust olyan „magfogalmak” jellemzik, mint biztonság, stabilitás, szuverenitás és érdekek – ezekre hivatkozva igazolja rugalmasságát.” (Körösényi, Illés, Gyulai; 2020)
Ráadásul, különösen fontosnak tűnik, hogy nyelvet találjon a politika ezen elvont területére a Tisza most, hogy a Fidesz-kampány egyik központi elemeként kezd kirajzolódni a stabilitás és a kiszámíthatatlanság kettőse.
Orbán Viktor realizmusának alternatíváját adni persze nem egyszerű, és jelen pillanatban talán jobban látjuk mi az, ami nem lesz elegendő vagy hatékony ezen a téren: a korábbi ellenzéki gondolkodás kötőszövetét adó nyugatos, antikorrupciós, jogállamisági ajánlat. A kockázat az, hogyha nem formálódik meg egy tudatos, saját elképzelés (általános vízió) a Tisza részéről, akkor vagy a 2. szinten található pragmatikusságba (felvállaltan taktikai kampány) vagy éppen a kifulladt ellenzéki normatív célokhoz tér vissza önkéntelenül a Tisza is. Ennek jelei Kötcsén (“euró, euró” skandálás) vagy éppen a 444 friss Magyar Péter interjújában is felfedezhetőek (jogállami antikorrupciós reformokkal hozza vissza az EU-s pénzt), és én ezt hallom ki abból is, ahogyan a tiszás közösségek a szakértőiséghez állnak, (ld. erről Lakner Zoltánt a fent idézett Partizános beszélgetésünkben, illetve
korábbi írását a technokrata populizmusról).A kormányzóképesség érzete
A kormányzóképesség érzetének megteremtése, megtapasztalása talán a politika egyik leginkább ezoterikus része. Sokan sokféleképp kerültek kormányra, kormányoztak vagy éppen buktak már meg.
Azonban az Orbán-rendszer megértéséből, abból, hogy miért kapott jelentős felhatalmazást egymás után négyszer a Fidesz, szerintem lehet, legalább részben következtetni arra, hogy ma mit jelent a kormányzóképesség a magyar választók számára. Amennyiben elfogadjuk, hogy az orbáni kormányzás igazolását a fent leírt realizmus adta, akkor megláthatjuk, hogy az eszmék nem pusztán értelmiségi beszélgetések, vagy megosztó viták tárgyát adhatják, hanem széttartó közpolitikai lépések ellentmondásainak feloldását, egy vezérelv, és ezzel a kormányzóképesség aurájának megteremtését is szolgálhatják.
“A realizmus a barkácsolás igazolási szintje, ahol utóbbi normatív tartalmat nyer, és ahol a látszólag inkoherens közpolitikai döntések általános vízióvá kapcsolódnak össze. Más szavakkal, amikor a barkácsoló olyan közpolitikákat folytat, amelyek nem szoríthatóak bele egy adott közpolitikai paradigmába vagy zárt, dogmatikus ideológiai keretbe, érdemes megfontolni, hogy mégis van olyan logika, amely mentén megmagyarázható ez az inkoherencia.” (Körösényi, Illés, Gyulai; 2020)
A Tiszának fontos tanulság lehet ez, hiszen azt is jelentheti, hogy közpolitikai konkrét felelősség (ez ugyanis az Európai Parlamentben vagy a fővárosban minimálisan van a Tiszán) és nagy erőforrások megmozgatása nélkül is dolgozhat saját kormányzóképességének megteremtésén a választói érzetek szintjén. Egyrészől a meglévő nagy közösségi rendezvények, a profi online jelenlét és a jól szervezett utcai kampány is ehhez adnak hozzá. Másrészről, a feltételezésem az, hogy sokakat inkább meggyőzne a részletes kormányzati program helyett (mellett) az, ha világos politikai történetet hallanának az országunk helyzetéről a jelenben és ajánlatot ez alapján a közös jövőnkre.
Nem vagyok persze benne teljesen biztos, hogy valóban nélkülözhetetlen a Tisza kampányához egy jobban megragadható, vagy a működő országon túlmutató ajánlat. A fentiekben a kampányban eddig tapasztalt egyes problémák kezelése és az Orbán-rendszer természete nyomán próbáltam érvelni amellett, hogy ennek lehet gyakorlati haszna is a kormányváltás, rendszerváltás szempontjából.
Ahogyan alakul a kampány mindenképp visszatérek még erre, és hírlevél vagy podcastbeszélgetések formájában arra is, hogy milyen körvonalai lehetnek a poszt-orbáni Magyarország-víziónak. Ha elmerülnél még jobban ebben a kérdésben, ajánlom ezt a korábbi szövegemet is:
Legközelebb pedig találkozzunk szeptember 20-án reggel 9-től a közéleti szorongásoldó élőben az alábbi linken. (Csak feliratkozóknak elérhető, előfizetőknek pedig vissza is nézhető!)
Ez a realizmus nem egyezik a nemzetközi kapcsolatok elméletében vagy a politikaelméletben máskor használt realizmus fogalommal. Részletek az Orbán-rezsim c. könyv 6. fejezetében.
Nagyon köszi a felolvasást, így könnyebb volt fókuszálni!
Szerintem a Tisza nagyon okosan próbálta elkerülni, hogy egy konkrét ideológia mellett letegye a voksát, mert egy szavazót sem akar elveszíteni.
Ha megnézzük a történelmet, soha nem lett jó vége, amikor valakik valami elvont ideológia nevében magukhoz ragadták a hatalmat,és mindent a ködös ideológiájukbol akartak levezetni.
Az ingadozókkal azt kellene megértetni, hogy OV is pont ezt csinálja, a realizmusa csak bűvésztrükk.
A józan paraszti észre kellene a hangsúlyt helyezni, a konkrét problémákra kellene konkrét megoldásokat keresni: 100% pragmatika 0% ideológia.
És megértetni a kisemberrel, hogy össze kell fognia, kis közösségeket építenie, csak úgy tudja megvédeni magát az éppen aktuális Döbrögiktől.
Ez szerintem passzolna is a Tisza - NER által leképzett Dávid - Goliat küzdelemhez.
Valami ilyesmi látható is a kórházakkal, wc papírral, stb kapcsolatban Magyar Péter kommunikációjában.