Itt tudsz feliratkozni vagy előfizetni!

Read more

Már biztosan mindenkitől, mindent is meghallgattatok vagy elolvastatok a hét fejleményeivel kapcsolatban, úgyhogy ebben a hírlevélben a méltán kedvelt fuck, marry, kill vagyis a csók, házasság, halál játék kereteiben értékelem a rendszerváltó lépések első hullámát.

Két hónapja volt utoljára, de most itt az ideje egy újabb szombat reggeli kávézásnak. Az alábbi linken tudtok csatlakozni, ha feliratkoztatok a hírlevélre, illetve előfizetőként később is vissza tudjátok majd nézni.

Szombat reggel 10-kor tali itt✨

Fuck: Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal

Meglátjuk, hogy fog működni és pontosan milyen célokat tud elérni ez az új szuperintézmény, de vitathatatlanul a kampány talán legszexibb ígéretét kezdi megvalósítani a Hivatal felállításának előkészítésével a Tisza. A korrupcióüldözésnek persze láttuk már ellentmondásos, túlkapásos, kontraproduktív formáit, többek között a szomszédos Romániában forgott pár évig a politika egy hasonló korrupciós ügyészség körül, illetve vet hullámokat a mai napig az igazságszolgáltatást is behálózó politikai és gazdasági érdekkörök befolyása. A pontosabb és közelebbi tanulságait én biztosan nem látom át, de annyit talán levonhatunk így is, hogy az antikorrupciós hevület önmagában nem varázsszer. Szükséges és kifejezetten izgalmas is ez az intézményes innováció a Tisza részéről, de kockázatokat is rejt — ezért nyerte meg ezt a kategóriát.

Marry: Választási rendszer reformja

Itt még nem tartunk, de az igazán komoly dolgok talán itt kezdődnének, ha egy választási reform, persze nem egy konkrét javaslat, de az elköteleződés iránta napirenden lenne. Akárkivel beszélek az elmúlt hetekben, erre a konklúzióra jut: akkor lesz igazán hiteles a rendszerváltás, ha új választási törvényt kapunk a Tiszától. Másképp megfogalmazva, vörös vonalként is előkerül: addig tart a jóindulat, ameddig ezen a területen nem hibázik vagy hasonul az Orbán-rendszerhez a kormánypárt. Azt hiszem csodát és holnapra megoldást vagy javaslatokat nem vár senki, de a rendszerváltás Nagy Ő-je egyértelműen a választási reform lenne, különösen ha azzal az ígérettel kecsegtetne, hogy motivál a Tiszántúli világban is embereket a politizálásra. Orbán leváltásához brutális többséget és elköteleződést rakott össze a Tisza, és az országos népszerűség megőrzéséhez az ellenzékmenedzsment, elszámoltatás és a gazdasági helyzet javításának koktélja feltehetően jódarabig elég is lesz. Azonban a magam, és amennyire látom a közéleti véleményformáló közeg egy jórésze számára is, egy új választási törvénycsomag volna az igazi garancia.

Talán bízhatunk benne, hogy a történelmi pillanat és hatás kiterjesztésének ambíciója arra sarkallja majd a tiszás vezetést, hogy nehezebbé tegye a kétharmadszerzést, és így a már beígért új Alkotmányt maradandóbbá, mint amilyennek mostanra az Orbán-rendszer Alaptörvénye mutatkozik. A héten különböző podcastokban már beszéltem erről egyébként, kiemelve a győzteskompenzáció intézményét, de valójában persze anélkül is születtek kétharmados eredmények a választásainkon, így hosszabb átgondolást és valószínűleg jóval bővebb reformokat igényelne az, hogy tényleg egy plurálisabb politikai struktúra alakuljon ki Magyarországon. Erre a lehetséges beavatkozások pedig bőven nem csak az Országgyűlési választások szintjén elképzelhetőek, ezen a téren néhány átgondolásra érdemes javaslatot tett például Techet Péter az ÉS-ben.

Elmehetünk különböző körökre mindenféle javaslatokkal, kísérletezhet társadalmi egyeztetéssel az új kormány, vagy lehet mandátumkorlátozás mindenen is, de a valódi hosszútávú demokratikus társadalmi szerződés megkötése egy új és önkorlátozóbb választási rendszer megalkotásán keresztül képzelhető el.

Kill: Az új Alaptörvénymódosítások egy része

Ha már társadalmi egyeztetés, elég nagyot nevettem, amikor Magyar Péter június 25-i kormányzati tájékoztatójának arról beszélt, hogy a 13.000 beérkezett véleményező az 5 napos egyeztetés 3. napján 95%-ban támogatta a Tisztítótűz néven összekötött különféle intézkedéseket. Ez a plebiszciter vezér demokráciája. Lásd alábbi videómat arról, hogyan érthető meg az Orbán-rendszer felől Magyar Péter sikere.

Nehéz és kissé unalmas is lesz a következő pár év, ha azon fog menni a vita, hogy van-e felhatalmazása mindenre is a Tiszának. Hogy egy klasszikust idézzek: egyrészt igen, másrészt nem. Igen, hiszen alkotmányozó többséget szereztek. De nem teljesen, mert azt hiszem, ha komolyan vennék és vennénk, hogy rendszerváltó volt a felhatalmazás, akkor most nem kormányozni kezdenének el és majd talán a ciklus végére lenne új Alkotmány meg esetleg választási reform, hanem ez élvezne abszolút prioritást. És a ciklus vége előtt egy Alkotmányra vonatkozó népszavazással majd új választás kiírásával és megtartásával fordulnánk rá a valóban poszt-orbáni Magyarországra. Ez persze nem lesz, ennyire történelmi időket mégsem élünk, de azért magamnak is lenaplózom, hogy mi volna igazán meggyőző rendszerváltásilag a számomra.

Mindenesetre, kérlek ne küldjetek több Magyar Péter beszédrészletet arról, hogy a képviselői mandátumkorlátozásról igenis beszélt a kampány során, és ezért ugyanúgy jogos a bevezetése mint a miniszterelnökié, amiről sokszorosan annyit beszélt a kampányban. Ezennel korrigálom magam e téren, és például itt bárki meghallgathatja erről MP-t. Másrészt valójában a hibát nem azzal vétettem, hogy nem emlékeztem ezen beszédrészleteire, hanem azzal, hogy bementem abba az utcába, ami a kampányban elhangzó ígéretek meg a program alapján kezdi el megítélni, hogy most mit szabad vagy kell csinálnia a kormánynak. Nem arról van szó, hogy ezek ne számítanának, vagy ne győztek volna meg sokakat arról, hogy támogassák a Tiszát, de valójában nem közpolitikai platformok meg ígéretek összecsapása volt ez a kampány és választás. Április 12-e népszavazás volt Orbán Viktorról és rendszeréről, ebben talán nemzeti konszenzus van. Az, hogy elfogadták sokan, hogy a kampányban ezernyi témában taktikai hallgatás vagy óvatosság van a Tisza részéről az legalább annyira ennek szólt, mint az elfogadása annak, hogy az ‘Út a börtönbe’ program helyett mostmár a kormánytól teljesen független, jogállami keretekbe illeszthetően és hosszabb távon felállló NVVH van terítéken. Bár sokszor úgy tűnhetett a Fidesz 16 éve alatt, és egyébként a nagyvilág politikáját figyelve is, hogy kampányolni és kormányozni már annyira nem különböző dolgok — most talán felfedezzük azt is újra együtt, hogy azért ezek mégsem ugyanazok. Arról nem is beszélve, hogy a célok és az eszközök sem vonhatóak össze és külön-külön megítélésük lehet egyes intézkedések kapcsán.

És akkor nézzük a két leginkább problematizált javaslatot:

• Sulyok eltávolítása úgy, ahogy most javasolja a Tisza-kormány

Személyesen ezzel kapcsolatban jóval kisebb ellenérzéseim vannak, mint a kritikus véleményeket megfogalmazóknak, amennyire látom. Ezen egész héten gondolkodva arra jutottam: a legrosszabb verzió számomra valamilyen erkölcsi elvre való hivatkozás lett volna, morális méltóságát vesztette a hivatal vagy ilyesmi (ld. Kis János javaslatát). Ez tényleg a teljes önkényesség területére vinné ezt az egyszeri alaptörvénymódosításos eltávolítást. Annyiból jobb és számomra szimpatikusabb a jelenlegi javaslat, hogy őszinte és politikailag megtámasztott. Nem erkölcsi ítéletet mond Sulyokról mint köztársasági elnök, hanem politikát csinál: az emberek bizalomvesztése felől indokolja Sulyok hivatali idejének rövidre zárását.

Az önkényesség és a veszély, hogy ha most ezt így el lehet intézni, akkor mi lesz még így kezelve, nos, ez tagadhatatlanul ott van benne. Ezt érveli többek között a fentebb linkelt posztjában Török Gábor, és erre kérdezett rá a kormányzati tájékoztatón Szurovecz Illés is — mire Magyar szó szerint visszautasította azt az önkorlátozási lehetőséget, hogy újra ehhez az eszközhöz nyúlnának. De ott van benne, az indoklásban legalább — és ezt talán a kritikusok nem értékelik elegendően — a demokratikus mozzanat is. És itt visszatérünk oda, hogy miért olyan kusza a helyzet attól, hogy rendszerváltó szavazás volt április 12-e, most azonban azonnal egy kormányzásba csöppentünk, nem pusztán rendszeralapítás zajlik.

• 12 éves mandátumkorlátozás

Erről úgy igazából mindent elmondtam már a Jólvanezígyben és Magyarország Kedvenc Reggeli Műsorában ezen a héten, ha részletesebben és vitatkozóbban hallanál róla, akkor ajánlom ezeket. Ebben a bosszantó elem számomra végsősoron mégiscsak az, hogy badarság azt sugallni, hogy az Orbán-rendszer kialakulásához (melynek megbuktatásából levezeti felhatalmazását a Tisza), vagy akár az elmúlt 36 év félresikerültségéhez (aminek lezárásából részben szintén legitimációt nyernek) az vezetett volna, hogy túlságosan sokáig voltak képviselők az országgyűlési képviselőink. Ez egy tünete volt a pártrendszerünk megcsontosodottságának, az elitünk blokkosodásának, és közvetetten a rendszerváltás után kialakított tágabb politikai-gazdasági rendnek. Megoldásként prezentálni ezt 2026-ban legalábbis nem elegáns. Főleg úgy, hogy inkább a politikai élet pluralizálódása ellen hat (minek ellenzéki politizáljak most, amikor a Tisza leváltása vagy koalícióra szorítása a láthatáron sincs, gyorsan elégetődik ellenzékben ilyenkor 3 ciklus, stb…), és más pluralitást növelő gesztust meg még nem látunk (engem legalábbis a részvételi dolgokkal nehéz lesz meggyőzni, erről az alábbi cikkben írtam bővebben politikaelméleti szempontból).

Nem mondom, látom persze előnyét is a dolognak: a Tisza számára ez garancia lehet a megújulásra, arra, hogy tehetséges emberek akarjanak áramolni a pártba közép-hosszútávon is (hiszen ‘sorra kerülhetnek’ a parlamentben). Meg az a része is tetszik, hogy kísérletező, kreatív, jó lenne valóban kinyitni a fantáziánkat és akár teljesen sajátos magyar megoldásokat találni a képviseleti rendszer válságára. Mégis, a szkepszis jóval nagyobb bennem, és inkább a lehetséges belső (még lecserélhetőbbek a Tiszás politikusok) és külső ellensúlyok (minek ellenzékből politizálni) kiitatását erősebben érzem a javaslatban.

Ezt a hírlevelet és a szuverén elemzői munkámat az előfizetők támogatása teszi lehetővé. Arra kérlek, ha értéket ad számodra akkor iratkozz fel, ha pedig szeretnéd, hogy folytassam, akkor támogass előfizetéssel!

Itt tudsz feliratkozni vagy előfizetni!

Itt tudod elolvasni miért van előfizetés és mivel jár.

Ezt a hírlevelet és a hozzá kapcsolódó tartalmakat az előfizetői támogatásoknak köszönhetően tudom készíteni, ha szeretnéd, hogy folytassam, akkor fontold meg, hogy te is csatlakozol az előfizetők közé. Köszönöm szépen 🩷

Itt tudsz feliratkozni vagy előfizetni!

Itt tudod elolvasni miért van előfizetés és mivel jár. (Fontos! A Közös Gondolkodó Kör esetében legközelebb június végén várható majd a jelentkezés — a júniusi már betelt.)

1. A naptárazás a barátod

A mai hírlevél egyik ötletadója volt, aki a legutóbbi írásában kiemelte azt a szokást, melyet igyekszem én is a mindennapjaimban minél inkább megvalósítani: miszerint egy megbeszélt program ne csak elvont ötletként lebegjen fölöttünk, hanem azonnal rendeljünk hozzá dátumot, vagy legalábbis ahhoz rendeljünk egy dátumot, hogy mikor döntünk az időzítéséről (ilyen lehet mondjuk egy nyaralás vagy hosszúhétvége megszervezése, melynek ötlete még a téli hónapokban születik). Ha megvan a dátum, akkor pedig sutty repüljön a digitális naptármeghívó minden érintettnek. Higgyétek el, radikálisan növelhető így a megvalósuló programok és találkozók száma.

melittaflora’s Substack

az alkoholfogyasztás elmélete és gyakorlata (II.)

A játék volt meg hamarabb és csak később a neveztük nevén. Észrevettük, hogy hosszú csütörtökök óta mindig találkozunk. És akkor mondtuk ki először…

Read more

25 days ago · 6 likes · melittaflora

Úgy vélem ez a megvalósulási arányban elérhető javulás mindenképpen megéri a kockáztatását annak, hogy túlságosan pedánsnak vagy kevéssé spontánnak tűnünk majd kedves barátaink és ismerőseink előtt. De, aki esetleg aggódik ezen percepcióval kapcsolatban, annak javaslom azt a haladó verziót, amiben csak saját magunknak időzítünk be valamit a naptárba és a másik vagy többi felet meglepetésként éri a programjavaslat. Ez különösen párkapcsolati vagy szűkebb baráti körben működőképes, egyébiránt elég nagy a kockázat, hogy a be-nem-naptárazás okán valaki majd nem ér rá.

2. A saját részvételünk nélkül is megvalósuló eseményekre szinte mindig rászervezhető valami közösségi dolog

Erről a belátásról szól az elmúlt hetekben (a már nem sokáig létesíthető) budapesti hálóreklámokat ellepő üzenet, miszerint a ‘szurkolóknak több barátjuk van’.

Ezt a meglátást azért is fontos magunkévá tenni, mert leveszi a terhet rólunk azzal kapcsolatban, hogy mindig magunktól kitaláljunk valamilyen jó vagy új programot. Őszintén én magamtól rettentően ritkán néznék meccset például, de amikor szólnak a kis barátaim, hogy lehet együtt szotyit ropogtatni és szurkolni, akkor azért megjön hozzá a kedvem. Ennek a perspektívának az elsajátítása még azzal is megértőbbé tett, hogy a különböző válogatott meccsek, vagy legutóbb a BL-döntő idejére élhetetlenné vált a környékem. Ha ez a férfi magányossági válságra – vagy pontosabban a férfi egyedüllét válságra – a megoldás (vagy legalább egy enyhítője), akkor legyen.

3. Csináld, amit egyébként is csinálnál, de szólj róla másnak is

Az elmúlt majdnem 1 évben full time egyéni vállalkozóként működök, ennek megfelelően az egyik legfontosabb társasági tér, a munkahely, ha nem is kiesett az életemből (tekintve, hogy több szakmai műhelybe is bedolgozhatok és beleláthatok), de a szerepe jelentősen lecsökkent. Emiatt több energiát és gondolatot kellett tennem abba is, hogy korábbi, barátokká vált munkatársaimmal megőrzödjön a viszony, illetve kinyílt persze a lehetősége, hogy más szabadúszó, szellemi szabadfoglalkozó ismerősökkel többet coworkingeljünk, ésatöbbi.

Read more

A különféle tüntetések programja, látványvilága és közvetítései mögött korábban is a filmes-színházas világba beágyazott Radnai Márkot (és az általa bevont szakembereket) lehetett sejteni, a Tavaszi Szél kampány-dokumentumfilm alapján pedig szöget ütött a fejemben, hogy érdemes volna átgondolni mit adhatott Magyar Péternek a kezdet kezdetén az, hogy a legszűkebb csapatában Radnai Márk és Nagy Ervin személyében két színházi ember is megjelent. Majd a kezembe akadt néhány színészképzéshez használt elméleti szöveg és a közös pont a politikával innentől egészen egyértelmű volt: a cselekvés mindenek fölött.

Ezt a hírlevelet független, autonóm elemzőként írom, ha értéket ad számorra, kérlek iratkozz fel, ha pedig szeretnéd, hogy folytassam, akkor támogass előfizetéssel!

Itt tudsz feliratkozni vagy előfizetni!

Itt tudod elolvasni miért van előfizetés és mivel jár.

A politikáról egyébiránt is egyszerre szellemi, elméleti és folyamatosan gyakorolt cselekvő műfajként gondolkodom, ezt a tartalmaimban és elemzéseimben igyekszem is érvényesíteni. Ez részben egy szakmai, módszertani kérdés, ugyanis így tartom valósághűnek a körülöttem zajló események leírását, másrészt felfogható tanácsadói, politikacsinálói szemszögből is, hiszen azt tartom, hogy aki képes ezt a kettősséget (elmélet és gyakorlat dinamikus összjátékát) megragadni, illetve politikai munkája középpontjába a cselekvést állítani, az nagyobb eséllyel juttathatja érvényre akaratát. Ezért is emeltem ki az elitváltásról, a Tisza sikeréről gondolkodó szövegemben, hogy “Magyar Péteréknél a politikai munka megelőzi az elvont értékekről való beszédet.” Ez volt az eddigi sikerük egyik kulcsa.

Abban a politikaelméleti hagyományban melyre ezáltal rákapcsolódok, különösen fontos, hogy a politikai cselekvésről ne a gyakorlatba ültetett, vagy alkalmazott elvek összességeként gondolkodjunk. Sokkal inkább a kézműves mesterségekhez vagy a művészeti munkához hasonlít: nem lehet egyszerűen leírni, öszefoglalni, kodifikálni vagy rutinná tenni a politizálást. Nem lehet pusztán elméleti tanuláson keresztül elsajátítani. Az, hogy képessé váltam politizálni, az azon keresztül bizonyosodik be, hogy a gyakorlat során különféle helyzetek sikeres (racionális, eredményes) megoldására alkalmassá váltam.2 Számos szakma, tevékenység és a különféle alkotó munkák esetében is igaz ez a keretrendszer. A politika esetében azért érdemes hangsúlyozni, mert egyáltalán nem általános vagy adott ez a típusú felfogása ennek a területnek.

A Tiszáról, annak belső működéséről, a szereplők énképéről, valós tevékenységéről tényleg csak morzsákat ismerünk még, hiszen a nagy konfliktusok, kitálalások eddig elkerülték őket. Amit tudunk azt elszórva interjúkból, a mozifilmből, a kampányba némi betekintést kapott újságíróktól, szerzőktől tudjuk. Ezért persze a sejtésem, miszerint Nagy és Radnai érzéke a nyilvánossághoz, dramaturgiához, szervezéshez, esztétikai élmények megteremtéséhez fontos erőforrást jelenthetett a párt indulásakor – az egyébként önállóan is komoly politikai érzékkel (és persze szocializációval, tapasztalatokkal) rendelkező – Magyar Péternek, az egyelőre nem több spekulációnál. Mindenesetre érdekesnek tartottam annyira, hogy megosszam veletek, és kérlek írjátok is meg, hogy mit gondoltok, van-e benne valami, vagy csak nekem áll össze ennyire :)

Cselekvés a színházban és a politikában

A fenti idézet egy színészképzéshez használt tananyagból származik, de gyakorlatilag egy az egyben átültethető volna egy “politikusképző” segédletbe is. A politikában cselekedni kell, a politikus munkája a cselekvésen alapul, a politika közéleti cselekvés, a politikus a közügyekben cselekvő személy. Felszadítóan lényegretörő volna, ha így tudnánk írni és beszélni minderről a politikában is.

A politikában persze megannyi dolog nem a színpadon, hanem a paraván mögött3 történik. Sokszor valójában az a lényeg, amiről csak azok tudnak akik résztvevők vagy legalábbis pletykaközelségben vannak. Ezért is olyan érdekesek most Magyari Péter Tisza-kormányt bemutató cikkei4, melyek vállaltan pletykának értékelt információkat is bemutatnak arról, kinek volt lehetősége beleszólni személyi döntésekbe, vagy milyen belső ellentétek alakultak ki a párt ismert szereplői és a kampányközpont között. Ez mind hatalom, tehát politika. Ugyanakkor, a közéletben a nézőhöz, vagyis a választópolgárhoz – főleg egy olyan fegyelmezetten működő gépezet esetében mint a Tiszáé –, a ritkán jutnak el ezek az intrikák. A politikusokat nyilvános döntéseik, mondataik, és az ezekből összeálló megítélésük (vagyis a cselekvéseik) alapján ismerik meg az emberek, ezek alapján kedvelik, támogatják őket, vagy épp ellenkezőleg viszonyulnak hozzájuk. Az a politikus aki érti mit jelent a nyilvánosság, a reprezentatív helyzetek, hogy mit vár egy politikustól a magyar polgár, az karizmát, támogatást, cselekvési lehetőségeket teremt magának.

Na ha valamit, ezt egy az egyben mottósíthatná magának minden politikus. Kiegészítve talán olyan megfontolásokkal, hogy sose cselekedjünk csak azért, mert “jót akarunk”, vagy mert valami “helyesnek tűnik” vagy “értékes ügy”. Lehet impulzusból, reflexből működni, sőt, sokszor kell is. A kulcs tehát nem a megfontoltság, hanem a (cél)tudatosság. Hogy berendezhetőek-e a cselekedeteim egy célrendszerbe. Ha van tét, ha van cél, akkor valódi a cselekvés, és annak persze lehet megannyi formátuma. Annyit minden nap és minden döntés előtt van idő átgondolni, hogy a limitált kis időmet, ami emberként, és azon belül a még rövidebb időt, ami politikusként megadatik, azt éppen tudatosan és célszerűen használom-e föl?

Ezért is olyan fontos az a mondat, amit Radnaitól hallunk a Tavaszi Szél filmben a politikai munkája megkezdéséről.“Az egómat valahol Esztergomban hagytam” mondja a Magyar Péterrel végzett munkájáról. Hasonló gondolatokat, hogy mennyire el tud csúszni egy alkotói folyamat ha egók harcává válik, és mennyire fontos, hogy ezen túllépjenek az előadóművészeti szcénában együttdolgozók, nos, ilyeneket gyakran hallani alkotó emberektől. Nagy Ervin és Radnai Márk visszaemlékezései a Tisza indulásáról mind arról szólnak ők hogyan akarták segíteni a főszereplő-rendezőt, és csináltak amit csak tudtak, azért, hogy menjenek előre folyamatosan a spontán alakuló események. (Ezt nem tudjuk persze hogy mennyire volt így, de tegyük föl, hogy legalább részben igaz.) Erre a munkához való hozzáállásra pedig rárakódik pluszban, hogy Nagy és Radnai a saját netwörkjüket, tudásaikat, esztétikai és technikai képességeiket hozták a Magyar-féle politikai ösztön megtámogatásához.5 Gyakorlatilag az első nagy tiszás tüntetésnek (2024.03.15.) már rendezője (erre a feladatra került oda Radnai) és kulturális programja volt. Innentől pedig csak egyre több erőforrás és figyelem jutott erre. Szerkesztettségében talán az idei március 15-i tüntetésen állt össze leginkább a színházi, zenés-kulturális és politikai program, a koncepció arról, hogy milyen egy Tisza-kampányesemény élőben és online közvetítve persze. A politikai esztétikai érzék terén a választási éjjelen a rakparton, parlamenttel a háttérben felállított színpad, a fizikai átélés, közösségi élmény és emelkedettség szempontjából pedig egyértelműen a május 9-i beiktatási ünnepség és buli emelkedik ki.

Az átélhetőség, a közönség elvárásainak értése, a célszerűség, a cselekvés középpontba állítása. Ezek olyan alapelvek, amelyek annak, aki végigcsinált egy (jó) előadóművészeti képzést, annak zsigeri szinten kell meglegyenek, ráadásul Nagy és Radnai érvényesülni is tudtak a szakmájukban, gyakorlottak. Hasonló hozzáállás és készségek nélkülözhetetlenek egy politikus számára is. Mindez nem jelenti, hogy egy színész vagy rendező automatikusan jó politikus volna. A politikai tudás és irány láthatóan Magyar Péternél, majd a kampányban Tóth Péterrel, a kormányalakítás során pedig Ruff Bálinttal megosztva van meg a tiszás elitben. De a kezdet kezdetén a cselekvőképesség felmutatásában és a figyelem megragadásában igen fontos volt (a jelenlegi tudásunk alapján) a két színházas, filmes háttérrel bíró szövetséges Magyar számára. Talán nem véletlen, hogy a politikai és a művészeti gyakorlat összekapcsolódása ennyit adott a Tisza születéséhez, hogy a cselekvőképességét lépten-nyomon bizonyító és a nézők, támogatók figyelmére két éve támaszkodó pártban a politikai és szórakoztatóipari tapasztalat kellett a kezdeti sikerekhez. A kérdés már csak az, hogy a kormányzásban is hasonlóan gyümölcsöző lesz-e ez a kombináció.

Ezt a hírlevelet írni a támogatóknak hála tudtam elkészíteni, ezért arra kérlek, ha értéket jelent számodra akkor iratkozz fel, ha pedig szeretnéd, hogy folytassam, akkor támogass előfizetéssel! Itt tudod elolvasni miért van előfizetés és mivel jár.

Itt tudsz feliratkozni vagy előfizetni!

1

Erről lásd még Illés Gábor és László Tamás 2024-es tanulmányát itt.

A választás utáni eufóriát követően azonban eltéveszthetetlenül visszatértek a korábbi reflexek. Az Orbán-rendszer és a leváltására vonatkozó kampány fegyelmező ereje fellazult, és talán a felhatalmazás nagysága is szabadította fel annyiakban az igényt, hogy 16 év sérelmeit, vágyait, érdekeit most elkezdje, retrospektív, érvényesíteni a nyilvánosságban. A nyelv mindehhez elsősorban a moralitásé, részben a jogi felelősségrevonásé és a politikai legitimitásé. Igazságtétel, helyreállítás, kárpótlás. Bűnösök és áldozatok. És ez így is van rendjén. Akit érint, érdekel, lelkesít az ilyesmi vagy akinek érdekharcait éppen alkalmasan lehet egy adott erkölcsi kérdés keretein belül vinni előre, azoknak mindezek most nagyon fontosak lesznek. De egyszerűen csak azoknak is, akikről Joan Didion On Morality c. esszéjében1 ír, akik szeretnének valamiben hinni, vagy kilépni kicsit a saját életük fárasztó kérdéseiből, esetleg magánéleti bukásaik helyett közéleti sikerek után indulnak. És nem kevesen vannak, lesznek ezzel így. Hiszen elfoglalt intézmények, elnyomott ambíciók, koncepciós eljárások és lejárató kampányok állnak mindannyiunk mögött.

A kockázat abban van, ahogyan erre Didion szintén figyelmeztet, ha a (hatalom)politika, a közpolitika, vagy szinte bármely közéleti terület kérdéseit elkezdjük egyaránt a moralitás nyelvezetén keresztül megtárgyalni és mindeközben nem tudatosítjuk, hogy mit csinálunk valójában.

Hasonló dilemmákról beszéltek a Partizán egyik választás utáni élő adásában Mráz Attila és Réz Anna filozófusok is: az erkölcs nézőpontja annál többet tud segíteni, minél specifikusabban ismerünk helyzeteket, és annál inkább csökken a magyarázó vagy felelősségosztó ereje, minél általánosabban próbáljuk alkalmazni. Az adásban mindezt az elkövetők, kollaboránsok, bűnösök, hatalmasok oksági felelősségrevonásának komplexitása felől fejtik ki. De legalább ennyire, ha nem méginkább, fontos volna megőrizni az erkölcsi vitákat (vagy egyéb vitákat erkölcsi köntösben) lefolytatók beágyazottságának tudatát.

Ez alatt értem annak fontosságát, hogy ne pusztán (őszintén, szerintem egyáltalán ne) elvont álláspontokként értelmezzünk egyes közéleti megnyilvánulásokat, az olyan kérdésekben, mint hogy: helyes volna-e a felelősségrevonás, vagyonvisszaszerzés, szimbolikus átértékelés? (Egyébként nem igazán hallottam olyat, hogy valaki szerint nem.) Hanem igenis tegyük hozzá egy-egy kérdést a felszínen tartó, vagy egy-egy álláspontot képviselő szereplő életének közéletileg releváns kontextusát. Úgymint: aki független művészként külföldre üldöztetett a puszta megélhetésért, az egy sajátos pozícióból, érzelemből, motiváltságból fog hozzáállni az új rendszerben szükséges teendőkhöz. Az, aki utoljára 2010 előtt tudta gyakorolni szakpolitikai, közpolitikai, kormányzati kapacitásait az megintcsak egy egyedi helyzetből tekint majd a poszt-orbáni világra. Ráadásul mindezeket a hozzáállásokat (és akkor még csak az elitről beszélünk) tovább tördeli majd az, hogy az új tiszás világ befogadó-e az adott szereplő felé, vagy a rendszerváltás után nem lehet része a “most mi jövünk” hangulatnak, vagy nem annyira, mint szeretne.

Itt tudsz feliratkozni vagy előfizetni!

Több mint egy éve készítem ezt a hírlevelet, és szeretném a rendszerváltás utáni időszakot is egyedi és hasznos tartalmakkal követni tovább. Ezért arra kérlek, ha értéket kapsz itt, akkor iratkozz fel, ha pedig szeretnéd, hogy folytassam, akkor támogass előfizetéssel!
Itt tudod elolvasni miért van előfizetés és mivel jár.

Read more

Read more

Ha úgy tetszik, kampányzaj van, ha úgy tetszik, minden zajlik az elmúlt hetekben-hónapokban kialakult mederben.

A Tisza megy előre, körben az országban, a Fidesz-kampány egyre durvábban esik szét (ez már nem dekadencia, ez a teljes káosz), az óellenzék maradványrésze kínoskodik, meg még egyet belerúg azért, biztos ami tuti, itt az Orbán-rendszer alkonyán a nőkbe Puzsér is. Igazán polgári, igazán lelkesítő így a szavazás előtti napokban.

Pedig nem sokat kellene tennie azért, hogy meglássa, éppen a fiatal nők aktivizálódása ennek a kampánynak az egyik legnagyobb története. A magyarpéteres műkörmök, táncolós-tátogós trendek, a szavazásra buzdító beauty influenszerek, ez mind a Tisza kampány organikus politikai kommunikációs univerzumához tartozik. Ők voltak azok, akiket a Márki-Zay, Puzsér & Co. féle ellenzéki online bro kultúra nem tudott (szignifikánsan) aktivizálni, a The Man és kampánya viszont elképesztően. Persze a YouTube-os közéleti tartalmak tesiöltözőjéből a nők politikai munkájának és kockázatvállalásának észrevételéhez ki kell mozdulni. Lehet, hogy nem olyan szélesvállú egyenruhás vagy kamerák előtt zajló, de legalább annyira valódi. Pogácsát süt a kampányoló önkénteseknek, titokban készít szelfit a tiszás jelölttel, mert tanár, s fél, hogy kirúgják, a közéletet, mint a forró kását kerülő szépségszalonban terjeszti az igét, nem kell félni, hogy háborúba viszik a gyerekeket.

Akit pedig bővebben érdekel ez a fiatal nők és Tisza-kampány téma, annak jó szívvel ajánlom ezt a személyes történetekkel, adatokkal és az én elemzésemmel is kiegészített kiváló cikket Német Szilvitől a 444.hu-n.

Egy éve írom ezt a hírlevelet, több tízezer emberhez jutott el, de ennél jóval kevesebb ember támogatása tartja fönn. Arra kérlek, ha értéket ad számodra a munkám, akkor iratkozz föl, ha szeretnéd, hogy folytassam, akkor támogass előfizetéssel!

Előfizetek a további tartalmakért!

Ha érdekel, itt tudod elolvasni miért van előfizetés és milyen előnyökkel jár.

Ha érdekel miként gondolkodom a kampány utolsó napjairól, akkor ajánlom ezt a beszélgetést, amit április 9-én vettünk föl sal:

Alább pedig további kormányváltáskörüli gondolataim, amiket előfizetők érhetnek el. Köszönöm szépen a figyelmet és a támogatást az egész kampány alatt ezúton is!

Read more

Aztán az elmúlt 1-1,5 évben én is egyre inkább egy ilyen női karakterré váltam a nyilvánosság egy részében. Ráadásul pont akkor, amikor mindenki is közéleti műsort indított és akkor, amikor különösen látványossá vált, hogy ezekben nők, ha egyáltalán helyet kapnak, akkor is főleg inkább kérdezni, nem szakérteni, elemezni, véleménytformálni. (Vannak fontos kivételek, például a 24.hu-s Bánszegi Rebeka élő műsorában min…

Read more

Az elemzéseimet a ti támogatásotoknak köszönhetően tudom készíteni, ha teheted, kérlek támogass azzal, hogy feliratkozol, esetleg előfizetsz. Extra tartalmakkal hálálom meg, mint például ez a teljes terjedelmében előfizetők számára elérhető írás is.

Feliratkozás / előfizetés itt!

Itt írok bővebben arról miért van és mivel jár az előfizetés.

Elitista voltam, míg meg nem ismertem az elitet

Az elit és az elitizmus kérdéséhez fűződő viszonyomat elsősorban a saját élményeim határozzák meg. Ezeket egyrészről a brit elitegyetemi szférában szereztem, másrészről a budapesti (elit)értelmiség bizonyos részeivel (elsősorban a progresszív politikai, “civil”, médiamunkás és művészeti közeggel) való találkozásaim jelentik, míg Magyarországot jelenleg kormányzó, illetve a leváltására készülő jobboldali elitekkel, és az üzleti világgal jóval kevesebb informális kötődésem van.

Kár lenne tagadni, hogy az elmúlt bő 10 évben ezek az élmények összességében egy kiábrándulás történetévé állnak össze. A kiábrándulásom természete egyrészt gyakorlati, szociokulturális jellegű, másrészt elméleti természetű. Fokozatosan szembesültem azzal, hogy milyen rossz személyes működések mérgezik az emberi viszonyokat, hogy milyen kevesen vannak jól itt más közösségekhez képest, és ezzel összefüggésben elkezdett feltűnni milyen szegényes a progresszív elitek nyilvános ajánlata a jó életről. Erről lásd bővebben ezt a videómat:

Ezek a hiányosságok olyan közösségi normákra és értékstruktúrákra vezethetőek vissza, melyekben igazából, jobban belegondolva, kódolva voltak a problémák. Az általam jobban ismert újbaloldali ‘elit’ világában például kikerülhetetlen a sikertelenség önsorsrontó dicsőítése. Ez felmenti a különböző szereplőket, például a politikai erőtlenségből vagy egzisztenciális fenntarthatatlanságból fakadó vereségek iránti felelősség alól, és a helyzeten való változtatásért tett cselekvésre sem motivál.

A sikertelenség apoteózisa egyéni és közösségi szinten is önfelmentő és önigazoló a progresszív elit liberális részein, mondván nincs hatalmunk, de az igazság nálunk van, míg bal felé mozdulva már egyenesen morális elvárássá, a piaci megélhetés megvetésévé alakult. Sosem fogom elfelejteni, mikor húsz-huszonegy éves korom körül szembesültem vele, hogy az újbaloldali elitértelmiséget kitermelni hivatott szakkollégiumban a pályakezdés idején nem a lehető legnagyobb társadalmi hatás vagy egyéni siker irányába próbálják terelni a fiatalokat, hanem “anti-karrier expó” szerveződik, bemutatva azokat az ideológiailag elfogadhatónak tartott munkalehetőségeket, mellyel erkölcsileg vállalható, és jórészt a piaci versenytől védett helyeken lehet dolgozni. Persze ez csak egy anekdotikus példa, de ha már az elitről és annak újratermelésről gondolkodunk, akkor az ezen szerepet a magyar egyetemi struktúrában betölteni hivatott (rendszerkritikus) szakkollégium működése szimptomatikus, és egy tágabb baloldali-progresszív önbizalomhiányról és önfelszámolásról is beszél.

Az óellenzéki / progresszív elit eközben komoly politikai hibákat is vétett, ez pedig a másik, elméletibb kritikámhoz vezet.

Read more

Igyekszem még hasonló bejelentkezéseket szervezni a kampány alatt, és technikailag is bebiztosítani méginkább (most használtam először az asztali gépes élőzési funkciót itt Substacken és sajnos volt, hogy elment a hang röviden). Mindenkit szeretettel várok ezekre élőben, ti előfizetők pedig később is vissza tudjátok nézni vagy hallgatni.

Legközelebb élő beszélgetéssel Pap Szilárddal és Kováts Eszterrel közösen érkezünk majd, ez a Mangó Élő csapat, és március 4-én szerdán 19 órától jelentkezünk majd. Mire számíthattok majd ebben a beszélgetésben?

Ezúttal a liberális demokrácia jövőjéről, és az átalakulóban levő világrendről fogunk beszélgetni. Valóban csak a nyers erő számít már a politik…

Read more

Ezekben a hetekben a választási kampány miatt jóval több megkeresést kapok, illetve már korábban elvállaltam plusz teendőket és eseményeket, ennek pedig valamennyire érződik a hatása a saját felületeimre készülő tartalmakban. Igyekszem továbbra is tartani, hogy havi két hírlevéllel, köztük exkluzív nektek készülő tartalmakkal is jelentkezzek, már csak azért is, mert azokat a sokszor ingyenesen végzett elemzői szerepléseket, amikkel most megkeresnek, azokat szintén jórészt nektek köszönhetően tudom elvállalni. Köszönöm.

Fontos! Ezen a héten szombaton pedig visszatér a sokatok által kedvelt sorozatom, a szombat r…

Read more

Mindenesetre, ahogy telik kampány, úgy egyre többet tudunk meg a Tiszáról, és ezzel párhuzamosan kialakulnak a különböző közösségek válaszreakciói is. Ezek részben semlegesnek tekinthető elemzések, részben világnézeti vagy értékalapról születnek, részben persze érdekből, részben pedig, akármennyire kényelmetlen is lehet ennek a belátása (és persze tagadja is mindenki, de), személyes benyomásokból, akár sértettségekből, kihagyottságérzésből, irigységből is táplálkozhatnak. A mai hírlevelem arról fog szólni, miért olyan nehéz meghatározni elemzőként, hogy mi a Ti…

Read more

Ez a hírlevél egy alkalmanként megjelenő sorozat része, melyben a választásokig megosztom a hírlevelem előfizetőivel személyesebben azt, hogy én miként élem meg a közéletet épp, illetve, hogy milyen tartalmakat ajánlanék a figyelmetekbe. Az előző részeket itt és itt találjátok.

Ettől a héttől már biztosan április 12-e lebeg minden politikus, aktivista, újságíró, elemző, közvéleménykutató és közéleti tartalomgyártó szeme előtt, úgy tűnhet tehát, hogy közös a várakozás, a feszültség, a munka. Valójában nem. A mai hírlevélben ezen szerepek összecsúszásairól, és a saját megélésemről, illetve a következő hónapokat érintő sikerkritériumaimról írok nektek.

Innentől a tartalom az előfizetőknek elérhető, ha szeretnél hozzáférni, kattints az alábbi gombra és válaszd az éves vagy a havi opciót. Ha érdekel mivel jár az előfizetés, és miért vannak fizetős tartalmaim, akkor pedig kattints ide.

Ide kattintva tudsz előfizetővé válni.

Read more

Read more

Read more

Az egyik terület, ami persze az oktatás, az egészségügy, a gazdaság termelő- és szolgáltató szektorainál jóval kevésbé jelentős, de mégis fontos, és kiemelt változásokon ment át a járvány következtében, az az online kultúr- és tudatipar. Emlékszem 2020-ban töltöttem le az első hullám alatt először a TikTok-ot. Teljesen lesokkolt, nehezen tudtam befogadni egyáltalán a rövid videókat, a végtelen tartalmakat, és persze akkoriban még a magyar vonatkozású kontent elég kevés is volt ezen a platformon. 2 nap után letöröltem, majd csak évekkel később tértem vissza rá. Mostanra több mint 6000 követőm van TikTok-on, és a munkámat is nehezen tudnám végezni anélkül, hogy követném mi történik ott, annyira fontos lett a politikai vetélkedésben, a politikai kommunikációs trendekben.

Azonban nem csak a rövid tartalmak berobbanása köthető a járványhoz. A Spotify saját statisztikái szerint, bár a munkába ingázás felfüggesztése eleinte lecsökkentette a podcast hallgatottsági számokat, a pandémia első hullámának végére, 2020 nyarára megduplázódott a podcast hallgatással töltött idő, az azt megelőző negyedévhez képest. A lezárásásos időszak egyik legnagyobb nyertese pedig a YouTube volt, ahol az első hetekben 20-30%-os növekedést láttak amerikai szakértők, az algoritmus és hirdetési szempontból is kiemelkedő engagement statisztikákban. Persze aztán a nyitással az online tartalomfogyasztás is visszacsökkent, de a figyelemgazdaság struktúrája gyökeresen megváltozott.

Idehaza a növekvő tartalom iránti igényre talán senki nem érzett rá vagy reagált annyira jól és gyorsan mint Gulyás Márton és a Partizán. Akkoriban minden nap készítettek adásokat, és az én közéleti elemzős munkáim egyik első audiovizuális példája is így született a Partizán Társalgó első adásában 2020 áprilisában. És ugyan ekkoriban egy videós formátumhoz még biztosan nem éreztem elég felkészültnek vagy magabiztosnak magamat, de elképesztően magával ragadtak a podcastok, és ekkoriban kezdett érződni az is, még politikai tétjei is lehet a műfajnak, ami miatt különösen érdekelt, hogyan készül és mivé formálódik majd ez a műfaj.

Read more

Read more

Arról, hogy mi számít sikernek, és mi kudarcnak, bármennyire is úgy tűnik, hogy vannak objektív mércéi, sosem fogunk megegyezni. Legalábbis a legtöbb kérdésben rövid távon kikerülhetetlennek tűnnek a sikerességről szóló vitáink, gyökerezzenek azok akár az esztétika (művészet, kultúra), a közélet (politika, gazdaság) vagy éppen a személyes élet területén.1

Az élet nem egy érettségi vizsga, olimpiai versenyszám, vagy éppen egy bonyolult süteményrecept. Már önmagában a körülmények sem lefixálhatóak, amelyek között megítéljük egy művészeti munka, egy politikai kezdeményezés, vagy éppen egy szakmai karrier sikerességét. Az értelmezési keret kiválasztása önmagában döntő a sikeresség megítélésében, a viták legtöbbször itt kezdődnek. A populáris érdeklődés vagy a kritikai siker fontosabb? A pénzben mérhető eredmények vagy a lelki kiteljesedés? Az erkölcsileg helyes álláspont képviselete, vagy a felmutatható eredmények? Ezeknek milyen arányú egyensúlya? Arról nem is beszélve, hogy számos nem várt fejlemény jöhet szembe, melyek csak idővel tűnnek fel, vagy fejtik ki hatásukat. Egy sikeres politikai projekt vagy szenzációs előadó, akár egyik pillanatról a másikra megbukhat. Célok, amiket azért tűztünk ki magunk elé, hogy bizonyos eredményeket érjünk el, könnyen szükségtelenné válhatnak. Sikerélményeink is könnyen új fényben tűnhetnek fel, ha a körülmények megváltoznak. (Ha valaki 2025 elején jó áron eladta lakását, majd miután a 3%-os hitel berobbantotta a piacot és most, pár hónappal később jóval többet kaphatott volna érte, akkor valójában rossz bizniszt csinált?)

Számos helyzettel folytathatnánk a sort. Pusztán arra próbálok célozni, hogy hiába árulják életvezetési coachok és influenszerek tömegei a sikerhez vezető út örök titkait, a tanácsaik helyessége minden esetben kontextushoz kötött, a sikereink pedig nem tudják meghaladni az emberi megítélés szubjektivitását. Hiába feltételezik politikai elemzők vagy közgazdászok, vagy éppen átlagpolgárok, hogy tudják mire van szükség egy közösség vagy egy ország felvirágoztatásához, vagy hirdetik az objektív szakértelem elsőbbségét és a politikai viták kárát, valójában nincs károsabb mítosz az univerzális, vagy legalábbis vitán felül álló, megoldások lehetőségénél.2

A baloldal története mostanra, többek között, azért vált bukások történetévé, mert felforgató erejét a történelmi forradalmakhoz, tömegmozgalmakhoz és a közéletet kizökkentő erőszakos cselekvésekhez vagy radikális művészeti beavatkozásokhoz mérjük. A totális rendszer kritikájához, totális hatású cselekvés dukál. Csak így mérheti magát történelmi elődeihez A Mozgalom. Ez az impulzus fűti a bukások történetét, és tolja a margókra mindazokat a közös történetben, akik saját korukhoz és cselekvési terükhöz mérik a sikert. Gyanús, megalkuvó, kooptált, túl realista és így tovább.

Read more