A választás utáni eufóriát követően azonban eltéveszthetetlenül visszatértek a korábbi reflexek. Az Orbán-rendszer és a leváltására vonatkozó kampány fegyelmező ereje fellazult, és talán a felhatalmazás nagysága is szabadította fel annyiakban az igényt, hogy 16 év sérelmeit, vágyait, érdekeit most elkezdje, retrospektív, érvényesíteni a nyilvánosságban. A nyelv mindehhez elsősorban a moralitásé, részben a jogi felelősségrevonásé és a politikai legitimitásé. Igazságtétel, helyreállítás, kárpótlás. Bűnösök és áldozatok. És ez így is van rendjén. Akit érint, érdekel, lelkesít az ilyesmi vagy akinek érdekharcait éppen alkalmasan lehet egy adott erkölcsi kérdés keretein belül vinni előre, azoknak mindezek most nagyon fontosak lesznek. De egyszerűen csak azoknak is, akikről Joan Didion On Morality c. esszéjében1 ír, akik szeretnének valamiben hinni, vagy kilépni kicsit a saját életük fárasztó kérdéseiből, esetleg magánéleti bukásaik helyett közéleti sikerek után indulnak. És nem kevesen vannak, lesznek ezzel így. Hiszen elfoglalt intézmények, elnyomott ambíciók, koncepciós eljárások és lejárató kampányok állnak mindannyiunk mögött.

A kockázat abban van, ahogyan erre Didion szintén figyelmeztet, ha a (hatalom)politika, a közpolitika, vagy szinte bármely közéleti terület kérdéseit elkezdjük egyaránt a moralitás nyelvezetén keresztül megtárgyalni és mindeközben nem tudatosítjuk, hogy mit csinálunk valójában.

Hasonló dilemmákról beszéltek a Partizán egyik választás utáni élő adásában Mráz Attila és Réz Anna filozófusok is: az erkölcs nézőpontja annál többet tud segíteni, minél specifikusabban ismerünk helyzeteket, és annál inkább csökken a magyarázó vagy felelősségosztó ereje, minél általánosabban próbáljuk alkalmazni. Az adásban mindezt az elkövetők, kollaboránsok, bűnösök, hatalmasok oksági felelősségrevonásának komplexitása felől fejtik ki. De legalább ennyire, ha nem méginkább, fontos volna megőrizni az erkölcsi vitákat (vagy egyéb vitákat erkölcsi köntösben) lefolytatók beágyazottságának tudatát.

Ez alatt értem annak fontosságát, hogy ne pusztán (őszintén, szerintem egyáltalán ne) elvont álláspontokként értelmezzünk egyes közéleti megnyilvánulásokat, az olyan kérdésekben, mint hogy: helyes volna-e a felelősségrevonás, vagyonvisszaszerzés, szimbolikus átértékelés? (Egyébként nem igazán hallottam olyat, hogy valaki szerint nem.) Hanem igenis tegyük hozzá egy-egy kérdést a felszínen tartó, vagy egy-egy álláspontot képviselő szereplő életének közéletileg releváns kontextusát. Úgymint: aki független művészként külföldre üldöztetett a puszta megélhetésért, az egy sajátos pozícióból, érzelemből, motiváltságból fog hozzáállni az új rendszerben szükséges teendőkhöz. Az, aki utoljára 2010 előtt tudta gyakorolni szakpolitikai, közpolitikai, kormányzati kapacitásait az megintcsak egy egyedi helyzetből tekint majd a poszt-orbáni világra. Ráadásul mindezeket a hozzáállásokat (és akkor még csak az elitről beszélünk) tovább tördeli majd az, hogy az új tiszás világ befogadó-e az adott szereplő felé, vagy a rendszerváltás után nem lehet része a “most mi jövünk” hangulatnak, vagy nem annyira, mint szeretne.

Itt tudsz feliratkozni vagy előfizetni!

Több mint egy éve készítem ezt a hírlevelet, és szeretném a rendszerváltás utáni időszakot is egyedi és hasznos tartalmakkal követni tovább. Ezért arra kérlek, ha értéket kapsz itt, akkor iratkozz fel, ha pedig szeretnéd, hogy folytassam, akkor támogass előfizetéssel!
Itt tudod elolvasni miért van előfizetés és mivel jár.

Read more

Read more

Ha úgy tetszik, kampányzaj van, ha úgy tetszik, minden zajlik az elmúlt hetekben-hónapokban kialakult mederben.

A Tisza megy előre, körben az országban, a Fidesz-kampány egyre durvábban esik szét (ez már nem dekadencia, ez a teljes káosz), az óellenzék maradványrésze kínoskodik, meg még egyet belerúg azért, biztos ami tuti, itt az Orbán-rendszer alkonyán a nőkbe Puzsér is. Igazán polgári, igazán lelkesítő így a szavazás előtti napokban.

Pedig nem sokat kellene tennie azért, hogy meglássa, éppen a fiatal nők aktivizálódása ennek a kampánynak az egyik legnagyobb története. A magyarpéteres műkörmök, táncolós-tátogós trendek, a szavazásra buzdító beauty influenszerek, ez mind a Tisza kampány organikus politikai kommunikációs univerzumához tartozik. Ők voltak azok, akiket a Márki-Zay, Puzsér & Co. féle ellenzéki online bro kultúra nem tudott (szignifikánsan) aktivizálni, a The Man és kampánya viszont elképesztően. Persze a YouTube-os közéleti tartalmak tesiöltözőjéből a nők politikai munkájának és kockázatvállalásának észrevételéhez ki kell mozdulni. Lehet, hogy nem olyan szélesvállú egyenruhás vagy kamerák előtt zajló, de legalább annyira valódi. Pogácsát süt a kampányoló önkénteseknek, titokban készít szelfit a tiszás jelölttel, mert tanár, s fél, hogy kirúgják, a közéletet, mint a forró kását kerülő szépségszalonban terjeszti az igét, nem kell félni, hogy háborúba viszik a gyerekeket.

Akit pedig bővebben érdekel ez a fiatal nők és Tisza-kampány téma, annak jó szívvel ajánlom ezt a személyes történetekkel, adatokkal és az én elemzésemmel is kiegészített kiváló cikket Német Szilvitől a 444.hu-n.

Egy éve írom ezt a hírlevelet, több tízezer emberhez jutott el, de ennél jóval kevesebb ember támogatása tartja fönn. Arra kérlek, ha értéket ad számodra a munkám, akkor iratkozz föl, ha szeretnéd, hogy folytassam, akkor támogass előfizetéssel!

Előfizetek a további tartalmakért!

Ha érdekel, itt tudod elolvasni miért van előfizetés és milyen előnyökkel jár.

Ha érdekel miként gondolkodom a kampány utolsó napjairól, akkor ajánlom ezt a beszélgetést, amit április 9-én vettünk föl sal:

Alább pedig további kormányváltáskörüli gondolataim, amiket előfizetők érhetnek el. Köszönöm szépen a figyelmet és a támogatást az egész kampány alatt ezúton is!

Read more

Aztán az elmúlt 1-1,5 évben én is egyre inkább egy ilyen női karakterré váltam a nyilvánosság egy részében. Ráadásul pont akkor, amikor mindenki is közéleti műsort indított és akkor, amikor különösen látványossá vált, hogy ezekben nők, ha egyáltalán helyet kapnak, akkor is főleg inkább kérdezni, nem szakérteni, elemezni, véleménytformálni. (Vannak fontos kivételek, például a 24.hu-s Bánszegi Rebeka élő műsorában minden adásban szerepelt női szakértő is a műsorvezető mellett.)

Mindenesetre, ennek a folyamatnak a részeként egyszerűen elkezdett szembejönni velem az a valóság, hogy igenis sok nőnek jelent valamit az, hogy egy közéleti reggeli műsorban rendszeresen van női műsorvezető, vagy az, amit itt a Substack-en a hírlevélben csinálok.

Úgyhogy ebben a hírlevélben semmiképp nem panaszkodni szeretnék azokon a zavaró, creepy, furi, felbaszós, ésatöbbi élményen, ami szintén a nyilvánosságban való női létezésből fakad.

Hanem elismerni, hogy alulbecsültem a közvetlen női megjelenés szerepét abban, hogy azonosulni, lelkesedni, érdeklődni lehessen a közélet iránt, és megköszönni mindenkinek, aki ezzel kapcsolatban visszajelzett felém.

Egyébként az különösen érdekes lesz, hogy a női közönség, akik (ne felejtsük el), nemcsak nézők, olvasók, hanem előfizetők és egyre több elkölthető pénzzel bíró marketinggel betalálható fogyasztók is, elkezdik-e pusztán a szokásaikkal, kattintásaikkal, támogatásukkal, vásárlásaikkal is kialakítani azt az elvárást, hogy a nekik (is) szánt közéleti tartalmakban legyenek nők. Illetve, hogy melyik csatornák, szerkesztőségek, stb. mennek rá a közélet iránt is egyre inkább érdeklődő nők felkeresésére az online algoritmus-labirintusban.

A nyilvánosság szerkezetében egyébként ez a felhasználók által generált átrendeződés egyébként már beindult, legalábbis látszanak jelei. Pont pár napja az Egyesült Királyságban cikkeztek arról, hogy a Reddit, amit korábban a férfiak által uralt online fórumokkal lehetett azonosítani, mostanra a női felhasználók tekintetében leggyorsabban növekvő tudatipari platform lett. A tökéletesre megformált influenszertartalmak helyett ugyanis egyre nő az éhség rá, hogy újra valódi emberek valódi hozzászólásait és tartalmait fogyasszuk. Ugyanis a barátaink, ismerőseink már egy ideje nem igazán osztanak meg őszinte, elkapott pillanatokat az Instán vagy a Facebookon. De még a tartalomgyártók esetében is arra kényszerült mostanra a Meta is, hogy monetizálhatóvá tegye a tartalomgyártást a felületein, olyan szinten vándoroltak inkább az előfizetőkkel, csatornatagságokkal vagy hirdetői bevételekkel operáló felületek felé a tartalmak előállítói.

Ha tetszenek a tartalmaim, akkor engem leginkább továbbra is a hírlevelemre való előfizetéssel tudsz támogatni. Ezt szívből köszönöm ezúton is. 🎀

Előfizetek!

A választásokig tartó két hétben tervezek még egy Szorongásoldó live-ot, illetve engem megtaláltok a szokásos helyeken plusz tartalmakkal: az Instagram csatornáimon (@sulcnora, @elmelet_gyakorlat), a Jólvanezígyben még négy alkalommal, az RTL felületein, kampányelemzős és elméletibb cikkeimet pedig a 24.hu Extra oldalán. Április 12-én a hiradó után 19 órától kezdődik az RTL választási műsora, itt egészen sokáig élőben elemezzük majd nektek az eredményeket. Másnap reggel pedig várható egy Jólvanezígy is. Remélem hamarosan meg tudom osztani veletek azt is, hogy élőben találkozni és közösen gondolkodni mikor és hol tudunk majd a választások utáni új Magyarországról.

Vigyázzatok magatokra, és ne felejtsetek átjelentkezni arra a településre, ahol a legkönnyebben tudtok szavazni!

Ezt április 2-án csütörtökön 16 óráig tudjátok megtenni. Egészen pontosan:

Itt tudjátok elintézni!

Az elemzéseimet a ti támogatásotoknak köszönhetően tudom készíteni, ha teheted, kérlek támogass azzal, hogy feliratkozol, esetleg előfizetsz. Extra tartalmakkal hálálom meg, mint például ez a teljes terjedelmében előfizetők számára elérhető írás is.

Feliratkozás / előfizetés itt!

Itt írok bővebben arról miért van és mivel jár az előfizetés.

Elitista voltam, míg meg nem ismertem az elitet

Az elit és az elitizmus kérdéséhez fűződő viszonyomat elsősorban a saját élményeim határozzák meg. Ezeket egyrészről a brit elitegyetemi szférában szereztem, másrészről a budapesti (elit)értelmiség bizonyos részeivel (elsősorban a progresszív politikai, “civil”, médiamunkás és művészeti közeggel) való találkozásaim jelentik, míg Magyarországot jelenleg kormányzó, illetve a leváltására készülő jobboldali elitekkel, és az üzleti világgal jóval kevesebb informális kötődésem van.

Kár lenne tagadni, hogy az elmúlt bő 10 évben ezek az élmények összességében egy kiábrándulás történetévé állnak össze. A kiábrándulásom természete egyrészt gyakorlati, szociokulturális jellegű, másrészt elméleti természetű. Fokozatosan szembesültem azzal, hogy milyen rossz személyes működések mérgezik az emberi viszonyokat, hogy milyen kevesen vannak jól itt más közösségekhez képest, és ezzel összefüggésben elkezdett feltűnni milyen szegényes a progresszív elitek nyilvános ajánlata a jó életről. Erről lásd bővebben ezt a videómat:

Ezek a hiányosságok olyan közösségi normákra és értékstruktúrákra vezethetőek vissza, melyekben igazából, jobban belegondolva, kódolva voltak a problémák. Az általam jobban ismert újbaloldali ‘elit’ világában például kikerülhetetlen a sikertelenség önsorsrontó dicsőítése. Ez felmenti a különböző szereplőket, például a politikai erőtlenségből vagy egzisztenciális fenntarthatatlanságból fakadó vereségek iránti felelősség alól, és a helyzeten való változtatásért tett cselekvésre sem motivál.

A sikertelenség apoteózisa egyéni és közösségi szinten is önfelmentő és önigazoló a progresszív elit liberális részein, mondván nincs hatalmunk, de az igazság nálunk van, míg bal felé mozdulva már egyenesen morális elvárássá, a piaci megélhetés megvetésévé alakult. Sosem fogom elfelejteni, mikor húsz-huszonegy éves korom körül szembesültem vele, hogy az újbaloldali elitértelmiséget kitermelni hivatott szakkollégiumban a pályakezdés idején nem a lehető legnagyobb társadalmi hatás vagy egyéni siker irányába próbálják terelni a fiatalokat, hanem “anti-karrier expó” szerveződik, bemutatva azokat az ideológiailag elfogadhatónak tartott munkalehetőségeket, mellyel erkölcsileg vállalható, és jórészt a piaci versenytől védett helyeken lehet dolgozni. Persze ez csak egy anekdotikus példa, de ha már az elitről és annak újratermelésről gondolkodunk, akkor az ezen szerepet a magyar egyetemi struktúrában betölteni hivatott (rendszerkritikus) szakkollégium működése szimptomatikus, és egy tágabb baloldali-progresszív önbizalomhiányról és önfelszámolásról is beszél.

Az óellenzéki / progresszív elit eközben komoly politikai hibákat is vétett, ez pedig a másik, elméletibb kritikámhoz vezet.

Read more

Igyekszem még hasonló bejelentkezéseket szervezni a kampány alatt, és technikailag is bebiztosítani méginkább (most használtam először az asztali gépes élőzési funkciót itt Substacken és sajnos volt, hogy elment a hang röviden). Mindenkit szeretettel várok ezekre élőben, ti előfizetők pedig később is vissza tudjátok nézni vagy hallgatni.

Legközelebb élő beszélgetéssel Pap Szilárddal és Kováts Eszterrel közösen érkezünk majd, ez a Mangó Élő csapat, és március 4-én szerdán 19 órától jelentkezünk majd. Mire számíthattok majd ebben a beszélgetésben?

Ezúttal a liberális demokrácia jövőjéről, és az átalakulóban levő világrendről fogunk beszélgetni. Valóban csak a nyers erő számít már a politik…

Read more

Ezekben a hetekben a választási kampány miatt jóval több megkeresést kapok, illetve már korábban elvállaltam plusz teendőket és eseményeket, ennek pedig valamennyire érződik a hatása a saját felületeimre készülő tartalmakban. Igyekszem továbbra is tartani, hogy havi két hírlevéllel, köztük exkluzív nektek készülő tartalmakkal is jelentkezzek, már csak azért is, mert azokat a sokszor ingyenesen végzett elemzői szerepléseket, amikkel most megkeresnek, azokat szintén jórészt nektek köszönhetően tudom elvállalni. Köszönöm.

Fontos! Ezen a héten szombaton pedig visszatér a sokatok által kedvelt sorozatom, a szombat r…

Read more

Mindenesetre, ahogy telik kampány, úgy egyre többet tudunk meg a Tiszáról, és ezzel párhuzamosan kialakulnak a különböző közösségek válaszreakciói is. Ezek részben semlegesnek tekinthető elemzések, részben világnézeti vagy értékalapról születnek, részben persze érdekből, részben pedig, akármennyire kényelmetlen is lehet ennek a belátása (és persze tagadja is mindenki, de), személyes benyomásokból, akár sértettségekből, kihagyottságérzésből, irigységből is táplálkozhatnak. A mai hírlevelem arról fog szólni, miért olyan nehéz meghatározni elemzőként, hogy mi a Ti…

Read more

Ez a hírlevél egy alkalmanként megjelenő sorozat része, melyben a választásokig megosztom a hírlevelem előfizetőivel személyesebben azt, hogy én miként élem meg a közéletet épp, illetve, hogy milyen tartalmakat ajánlanék a figyelmetekbe. Az előző részeket itt és itt találjátok.

Ettől a héttől már biztosan április 12-e lebeg minden politikus, aktivista, újságíró, elemző, közvéleménykutató és közéleti tartalomgyártó szeme előtt, úgy tűnhet tehát, hogy közös a várakozás, a feszültség, a munka. Valójában nem. A mai hírlevélben ezen szerepek összecsúszásairól, és a saját megélésemről, illetve a következő hónapokat érintő sikerkritériumaimról írok nektek.

Innentől a tartalom az előfizetőknek elérhető, ha szeretnél hozzáférni, kattints az alábbi gombra és válaszd az éves vagy a havi opciót. Ha érdekel mivel jár az előfizetés, és miért vannak fizetős tartalmaim, akkor pedig kattints ide.

Ide kattintva tudsz előfizetővé válni.

Read more

Read more

Read more

Az egyik terület, ami persze az oktatás, az egészségügy, a gazdaság termelő- és szolgáltató szektorainál jóval kevésbé jelentős, de mégis fontos, és kiemelt változásokon ment át a járvány következtében, az az online kultúr- és tudatipar. Emlékszem 2020-ban töltöttem le az első hullám alatt először a TikTok-ot. Teljesen lesokkolt, nehezen tudtam befogadni egyáltalán a rövid videókat, a végtelen tartalmakat, és persze akkoriban még a magyar vonatkozású kontent elég kevés is volt ezen a platformon. 2 nap után letöröltem, majd csak évekkel később tértem vissza rá. Mostanra több mint 6000 követőm van TikTok-on, és a munkámat is nehezen tudnám végezni anélkül, hogy követném mi történik ott, annyira fontos lett a politikai vetélkedésben, a politikai kommunikációs trendekben.

Azonban nem csak a rövid tartalmak berobbanása köthető a járványhoz. A Spotify saját statisztikái szerint, bár a munkába ingázás felfüggesztése eleinte lecsökkentette a podcast hallgatottsági számokat, a pandémia első hullámának végére, 2020 nyarára megduplázódott a podcast hallgatással töltött idő, az azt megelőző negyedévhez képest. A lezárásásos időszak egyik legnagyobb nyertese pedig a YouTube volt, ahol az első hetekben 20-30%-os növekedést láttak amerikai szakértők, az algoritmus és hirdetési szempontból is kiemelkedő engagement statisztikákban. Persze aztán a nyitással az online tartalomfogyasztás is visszacsökkent, de a figyelemgazdaság struktúrája gyökeresen megváltozott.

Idehaza a növekvő tartalom iránti igényre talán senki nem érzett rá vagy reagált annyira jól és gyorsan mint Gulyás Márton és a Partizán. Akkoriban minden nap készítettek adásokat, és az én közéleti elemzős munkáim egyik első audiovizuális példája is így született a Partizán Társalgó első adásában 2020 áprilisában. És ugyan ekkoriban egy videós formátumhoz még biztosan nem éreztem elég felkészültnek vagy magabiztosnak magamat, de elképesztően magával ragadtak a podcastok, és ekkoriban kezdett érződni az is, még politikai tétjei is lehet a műfajnak, ami miatt különösen érdekelt, hogyan készül és mivé formálódik majd ez a műfaj.

Read more

Read more

Arról, hogy mi számít sikernek, és mi kudarcnak, bármennyire is úgy tűnik, hogy vannak objektív mércéi, sosem fogunk megegyezni. Legalábbis a legtöbb kérdésben rövid távon kikerülhetetlennek tűnnek a sikerességről szóló vitáink, gyökerezzenek azok akár az esztétika (művészet, kultúra), a közélet (politika, gazdaság) vagy éppen a személyes élet területén.1

Az élet nem egy érettségi vizsga, olimpiai versenyszám, vagy éppen egy bonyolult süteményrecept. Már önmagában a körülmények sem lefixálhatóak, amelyek között megítéljük egy művészeti munka, egy politikai kezdeményezés, vagy éppen egy szakmai karrier sikerességét. Az értelmezési keret kiválasztása önmagában döntő a sikeresség megítélésében, a viták legtöbbször itt kezdődnek. A populáris érdeklődés vagy a kritikai siker fontosabb? A pénzben mérhető eredmények vagy a lelki kiteljesedés? Az erkölcsileg helyes álláspont képviselete, vagy a felmutatható eredmények? Ezeknek milyen arányú egyensúlya? Arról nem is beszélve, hogy számos nem várt fejlemény jöhet szembe, melyek csak idővel tűnnek fel, vagy fejtik ki hatásukat. Egy sikeres politikai projekt vagy szenzációs előadó, akár egyik pillanatról a másikra megbukhat. Célok, amiket azért tűztünk ki magunk elé, hogy bizonyos eredményeket érjünk el, könnyen szükségtelenné válhatnak. Sikerélményeink is könnyen új fényben tűnhetnek fel, ha a körülmények megváltoznak. (Ha valaki 2025 elején jó áron eladta lakását, majd miután a 3%-os hitel berobbantotta a piacot és most, pár hónappal később jóval többet kaphatott volna érte, akkor valójában rossz bizniszt csinált?)

Számos helyzettel folytathatnánk a sort. Pusztán arra próbálok célozni, hogy hiába árulják életvezetési coachok és influenszerek tömegei a sikerhez vezető út örök titkait, a tanácsaik helyessége minden esetben kontextushoz kötött, a sikereink pedig nem tudják meghaladni az emberi megítélés szubjektivitását. Hiába feltételezik politikai elemzők vagy közgazdászok, vagy éppen átlagpolgárok, hogy tudják mire van szükség egy közösség vagy egy ország felvirágoztatásához, vagy hirdetik az objektív szakértelem elsőbbségét és a politikai viták kárát, valójában nincs károsabb mítosz az univerzális, vagy legalábbis vitán felül álló, megoldások lehetőségénél.2

A baloldal története mostanra, többek között, azért vált bukások történetévé, mert felforgató erejét a történelmi forradalmakhoz, tömegmozgalmakhoz és a közéletet kizökkentő erőszakos cselekvésekhez vagy radikális művészeti beavatkozásokhoz mérjük. A totális rendszer kritikájához, totális hatású cselekvés dukál. Csak így mérheti magát történelmi elődeihez A Mozgalom. Ez az impulzus fűti a bukások történetét, és tolja a margókra mindazokat a közös történetben, akik saját korukhoz és cselekvési terükhöz mérik a sikert. Gyanús, megalkuvó, kooptált, túl realista és így tovább.

Read more

Virág’s Substack

My personal Substack

By Virág Sára

Read more

Ha inkább a videót néznéd meg, akkor kattints ide ⬇️

Ez a videó és szöveg ingyenesen elérhető mindenki számára. Ha szeretnéd kifejezni tetszésedet kérlek oszd meg másokkal is, vagy fizess elő a hírlevélre.

előfizetek!

Utálod az előfizetést és inkább meghívnál egy kávéra? ☕️

meghívlak egy kávéra!

Az ezt megelőző videóban a liberális vagy progresszív politika nehézségeiről beszéltem a ‘jó életre’ vonatkozó ajánlatok megfogalmazásában, a konklúzióm szerint, nehéz úgy politikailag vonzó ajánlatot tenni, hogy erre nincs válasz. Ezután a videóm után többen írtatok, hogy érdekelne, mi az én gondolatom erről, hogy milyen ajánlatot lehetne tenni a jó életre, vagy én személyesen milyen politikailag értelmezhető választ látok, ami nem a konzervatív mintákat követi. Bár tézisekként egyelőre biztosan nem tudnám megfogalmazni a válaszaimat, van ami körvonalazódott bennem ezzel kapcsolatban, elsősorban mióta kiléptem az egészen fullasztó balos közegből. Ehhez kapcsolódik néhány könyv és tartalom, amit az elmúlt időben elővettem, ezeket is bemutatom mindjárt, kitérve arra, amilyen válaszokat a ‘jó élet’ kapcsán a politikai gondolkodás és az életmódtartalmak területén egyébként felfedezni látok.

Rossz közérzet a liberalizmus után

1. Az első kiindulási pontom, hogy a jövő politikai gondolkodása és elgondolása nem tud liberális keretben működni, nem lesz elegendő ajánlat a visszatérés egy klasszikus liberális működéshez, mégha részleteiben erre is van szükség.

A liberalizmus ugyanis meglehetősen hatékony volt a hagyományos életformák és értékek dekonstrukciójában, de mostanra kijelenthetjük, hogy pótolni nem igazán tudta olyan példával vagy ajánlattal, ami hosszú időn át emberek tömegeit tudta volna inspirációval, kreativitással, lelkesedéssel eltölteni. Erről ír Raymond Geuss a Rossz közérzet a liberalizmusban c. esszéjében, amit Somos Márk fordításában ingyenesen elértek a fenti linken. Aki pedig volt a legutóbbi Közös Gondolkodó Körünkön az már nagyon ismeri 💛 (Részletek a következőről hamarosan!)

Geuss ezért nem feltétlenül hibáztatja a liberalizmust, sőt, rámutat, hogy eredetileg a liberalizmus nem egy utópikus ajánlatként jelent meg a politikai gondolkodásban, hanem egy kétirányú harcban, egyszerre kritizálta a vallásos metafizikus gondolkodást (illetve annak formájába illeszkedő ateista politikai filozófiai irányokat, mint a Kantianizmust), illetve a jövőre vonatkozó univerzalisztikus, igazán mélyen felforgató, szinte vallásos téteket és érzelmeket mozgató radikális progresszivizmust, korai szocializmust.

A liberalizmus csak a huszadik század közepétől került olyan szerepbe melyben nem csak a nyugati társadalmakban, de egyre inkább az emberiségre vonatkozó egyetemes kihívások tekintetében kellett, vagy kellett volna válaszokat adjon a nemzetközi konfliktusoktól a társadalmakon belüli elosztási és életmód kérdésekre egyaránt. Amikor a történelem végéről, majd a történelem végének végéről beszélünk, akkor ennek a projektnek a felfutására majd valósággal találkozva a koppanására gondolunk.

A közösség (jó esetben) inkább homeopátiás javallat, mint valódi gyógyszer. Rossz esetben maga a kórság.

2. A második állításom, hogy önmagában a közösség nem válasz. Sokan ezt mondják, a liberális individualizmus és fogyasztói társadalom atomizációja után a közösségekben lesz a válasz. Talán részben igen, de erősen kételkedem ebben.

Szerintem a legtöbben akik a kortárs életmódbeli szabadságokat élvezzük azonnal megfulladnánk ha egy szoros kulturális, baráti és rokoni szálakat jelentő kisközösségben kellene éljünk. mondjuk egy faluban, ahol számontartják voltunk-e templomban, a kocsmában, kire szavazunk, kikkel találkozunk vagy lépünk kapcsolatba. persze most trendi valamennyire az ilyen kényelmetlenségek esztétizálása valamifajta “élet értelmének” megtalálása érdekében, de személyesen én ebben nem hiszek, főleg abban nem, hogy egy előremutató ajánlat lenne a jobboldallal szemben a közösségek mindenek elé helyezése.

Persze vannak másfajta közösségek is az ajánlatok között — ezekről, az elsősorban identitásalapú új politikai közösségekről ír friss posztliberalizmusról szóló cikkében John Gray brit politikafilozófus.

Az állítása szerint az ultaindividualista zeitgeistban élő személyek iszonyatosan vágynak a kollektív hovatartozásra és ezért olyan közösségeket kezdenek formálni, melyeknél a hovatartozáshoz bizonyos megkülönböztetett jogokat kezdenek rendelni, legyen az a melegközösség (egyes elemeiben), valamilyen pozitív diszkriminációt elérő etnikai közösség, és így tovább. Azt mondja, ez az egész már nem is az erőforrásokról szól, hanem egyfajta közéleti terápia, ahol az identitáson keresztüli, egyéniségtől megfosztott, önmegvalósítás elégíti ki a pszichés szükségleteket a kiüresedett életünkben. Gray konklúziója, mellyel én magam is hajlamos vagyok egyetérteni: ezek a magukat lehatároló közösségek, melyek megkülönböztetett bánásmódot vagy akár jogokat követelnek, vagy szimplán plusz kulturális elismerést, egy újfajta, gyakran szubtilis de, kibékithetetlen, tehát permanens belső harcba taszítanak társadalmakat.

Ez a politika elsőszámú dilemmája, réme a Hobbesiánus felfogásban: ha polgárháború van, akkor nincs rend, rend nélkül pedig az életünk “magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid”.

Bár talán a rövidség miatt már nem kell úgy aggódni mint 16-17. század fordulóján, és a közösségek harcában a magány sem fenyeget akkora erővel — szegényes, csúnya és állatias még bőven lehet.

Jó példák nélkül nem fog menni

3. A harmadik állításom, hogy mindannyiunknak szüksége van arra, hogy példákat lássunk magunk előtt a jó életre. Ezt nem lehet könyvekből vagy elméletből elsajátítani, ahogy Pap Szilárd barátom írta friss hírlevelében, benne kell legyünk az életünkben, nem nézhetjük folyton, hogy valami külső normatív elvnek megfelelünk-e.

Az igény erre létezik,

• ezért is viselkedik Orbán Viktor is életvezetési tanácsadóként;

• és ezért van akkora ‘rezonanciája’ a szellemtudományokban is az ilyen irányú műveknek, mint pl a nemrég Budapesten járt Hartmut Rosa rezonanciaelméletének;

• és ezért van akkora piaca a szoft-tudományos pszichológiai, pszichiátriai műveknek is, mint a nemrég magyarul is megjelent Dopamintársadalom.

Ezek a dolgok, bár azt gondolhatjuk, hogy teljesen más céllal, nívóval és politikai éllel jelennek meg, mind erről szólnak: kapaszkodókat adni és példákat a kusza és bonyolult világban. Az én egyik feltételezésem ennek mentén, hogy be kell menni ebbe a térbe, ahol a személyes és a politikai nem a számonkérés és a kritika, hanem a plusz tartalom és a példamutatás nyelvén találkoznak.

Ha olvassátok a hírlevelemet, hallgatjátok a podcastomat (Belépési Küszöb) vagy nézitek a social médiás tartalmaimat az elmúlt évben, akkor pontosan ezt láthatjátok, hogy ezzel kísérletezem.

• Bemutatom, hogy én hogyan tudtam megszabadulni attól a nyomástól, amit tőlem teljesen független, az irányomban rosszindulatú emberek helyeztek rám,
  

• hogy hogyan próbálom visszaszerezni a szuverenitásomat, miközben nem adom fel a hitemet az emberi kollektív cselekvésben,
  

• őszintén írtam arról milyen küzdelmekkel jár fiatal nőként megjelenni a közéletben, és hogy miért tartom fontosnak nemet mondani,
  

• de volt már podcastom a női szolidaritásról és az anyaságról is,

• illetve sokszor kommentálok popkulturális jelenségeket közéleti éllel, pont azért, hogy feszegessem a politikai gondolkodás határait.
  

És mindemögött van pedagógiai elképzelésem: miszerint nem kell mindent lebutítani vagy egyszerűsíteni, ugye ezért Belépési Küszöb a podcastom, mert elegem volt a balos anti-intellektualizmusból. Illetve, abban bízom, hogy látszódnak a körvonalai a politikai elemzésben követett módszereimnek és elveimnek is: az elméletet mindig a gyakorlattal együtt, a saját történelmi valóságunkhoz szabott formában és abból informálódva próbálom végezni.

Persze ez még mind kevés ahhoz, hogy válasz legyen az előző videómban kifejtett nehézségeire a progresszív víziótlanságnak, de remélem a körvonalai jobban látszódnak az én gondolkodásomnak a témában.

Aktuálpolitikai téren ajánlom a legfrissebb Belépési Küszöböt és ezt az okt. 23 utáni Partizános beszélgetést is Ittzés Ambrussal és Nahimi Botonddal.

Itt találod Nahimi Botond hírlevelét:

médiazaj

A világ hangos, a média még hangosabb! Ez a hírlevél abban segít, hogy értsük is, ne csak fogyasszuk a híreket.

By Nahimi Botond

és Ittzés Ambrus Instagram oldalát: https://www.instagram.com/ittzes_ambrus/ illetve Substackjét:

Ittzés Ambrus

A Partizán politikai szerkesztője.

Read more

Read more